Seen by 35

Tini korunk óta a social media kisebb változáson esett át, mióta a facebook-ot ellepték az anyukák, apukák, nagyszülők és ciki távoli rokonok kommentelnek csak a képek alá olyanokat amiket legszívesebben törölnénk, de udvariasságból csak egy “köszönöm szépen”-re futja. A fiatalok áttértek más platformokra, és akik fiataloknak akarnak tűnni, követik a példájukat. Valahogy így lett belőlem is moderate insta felhasználó.

Egyre trendibb nem-megosztani social media-ban magunkról semmit, vagy csak nagyon ritkán, de akkor annál jelentőségteljesebbnek hat, külön értesítés is jön már róla, ha valaki olyan post-ol valamit, aki rég nem tette. Néha felrakok random ezt-azt, értsd: kb. van 6-7 post-om, amiből néha törlök is, mert minek annyi, és néha befigyel egy-egy story, az úgyse marad meg. És persze élvezettel, mint az őzike, azt nézem, hogy nézik-e… Így jutottam egy egész érdekes, de persze néha elszomorító megfigyelésre:

Egy átlagos post nézőközönsége a következőképpen alakul:

• átlagosan 35-40 emberből
• 3 ex (5-öt tekintenék annak)
• 5-8 srác akikkel más-más okokból, de nem lett semmi (belőlük is lenne még)
• ritka mint a fehér holló, hogy olyat látok a listában, akit igazán szeretnék

Egy kollegám fogalmazta meg nagyon elgondolkodtató módon a kérdést, amit azóta én is felteszek magamnak:

Ki fut ki után?

Mert minden kapcsolatban van, aki teper a másikért, mindig próbál a kedvére tenni. Aki úgy érzi, hogy meg sem érdemli a másikat és fél, hogy egyszer elmúlik ez a csoda, hogy mégis vele van.

Na, hát ha nem is ennyire fekete vagy fehér, de azt hiszem azok követnek figyelemmel, akiknél úgy váltunk el, hogy előbb lett lezárva, mint feldolgozva, hogy vége. Hajlamos vagyok drasztikusan, vagy vállat vonva véget vetni annak, ami úgy érzem halálra van ítélve, bármennyire is jó volt, vagy nem akartam volna, hogy vége legyen, valahogy belém van táplálva, hogy emelt fővel és ne megalázva lépjek ki egy kapcsolatból.

Azt hiszem tehát, hogy egészen jó indikátor a social média által mérhető érdeklődés: ha valaki szinte minden post-odat megnézi vagy like-olja, akkor bármi is történt és bárkivel is van azóta, érdekled még. Lehet, hogy csak azért, hogy hátha nem vagy olyan boldog, mint amilyennek ő képzeli magát, lehet, hogy csak mert kárörvendeni akar, hogy épp szingli vagy, vagy pont erre vár, vagy csak nosztalgiából. Ez mind nem számít. A miért. Az elvarratlan szál ott van. Kísért.

Viszont ugyanígy, ha valaki alig nézi meg, pedig tudod, hogy amúgy használja a platformot, akkor bizony érdemes szépen csendben elfogadni a tényt: nem érdekled. Ennyi. Hiába pattogsz, hiába próbálkoztál. Lehettek “barátok” (ugyan már.) vagy ismerősök, kollegák, stb., semleges vagy.

Ideje taktikát váltani.

Számok és Statisztikák

Egy pár hete néztem egy amúgy bénán csöpögős és kiszámítható filmet, amiben a főszereplő csaj olvas egy statisztikát, hogy a nők átlagosan 10.5 pasival fekszenek le, mielőtt megtalálják az Igazit. (What’s your number? – ha valakit érdekel) Valahol itt tartok én is és ez elgondolkodtatott. Mindig is szerettem racionális alapra hozni és mérhetővé tenni a mérhetetlen dolgokat is, elemezni és következtetéseket levonni. Úgyhogy felvázoltam az eddigi kapcsolataim hosszát napokban mérve (minden exemhez egy féle minta tartozik, de akár több oszlop is, ha többször is újrakezdtük), valamint a kapcsolataim közötti szüneteket (üres oszlopok). A százalékok azt mutatják, hogy az együtt töltött időhöz képest mennyi egyedüllét kellet a következő kapcsolatig, vagyis ahhoz, hogy kiheverjem és képes legyek tovább lépni – lehetőleg már valaki mással.

Több következtetést is levontam egyből:

• Az első kapcsolatom kezdete óta eltelt idő 58.2%-ában kapcsolatban voltam, míg 41.8%-ban egyedül, ami egész egészséges aránynak tűnik
• 15-16 évesen kezdtem pasizni és 20 éves koromig pörögtek az események, majd lelassultak, ami azt hiszem szintén rendben van
• Ahol feltétel és félelem nélkül voltam szerelmes és csalódtam, ott több, mint 4x annyi idő volt kihevernem, mint amennyi ideig a kapcsolat tartott
• Ahol nem voltam (annyira? már?) szerelmes, ott ~1/3-ad annyi idő volt újra kapcsolatba kezdenem, mint ameddig tartott
• Ahol szerelmes voltam, de már nem mertem teljesen beleélni magam, ott ~2/3-ra nőtt ez az arány
• Idővel egyre könnyebb feldolgozni egy szakítást (rutinná válik? kívülről tudod már mik a fázisai és hogyan dolgozd fel?), és egyre nehezebb új kapcsolatba kezdeni (egyre nehezebb bízni abban, hogy a következő működni fog?)

A körülöttem lévő példák alapján azt kell mondjam, hogy ha megtaláltad az Igazit, tegyél meg mindent, hogy veled maradjon és emlékeztetsd magad erre amikor csak ellustulnál, mások kapcsolatára irigykednél, elunnád és kalandra vágynál, vagy rajta vezetnéd le a feszültséget, hogy az Igazi után már csak Tévedés lesz és Megalkuvás. Ezt látom magam körül mindenhol. Sokkal könnyebb hinni, bízni és bevonzani és megtartani az Igazit annak, aki olyan családból jön, olyan példákat lát maga körül, ahol az a természetes, hogy “és boldogan éltek, míg meg nem haltak…”.

Érdemes megcsinálni a saját statisztikánkat ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, hogy hogyan reagálunk és miként, mennyi idő alatt dolgozzuk fel a csalódásokat és azok milyen mélyen lesznek hatással az utána következőkre. Érdemes felkészülni, mert mindent könnyebb elviselni, amiről tudjuk, hogy már csak X napot kell átvészelni és ami után tudjuk, hogy minden jobb és elviselhetőbb lesz.

Kedvenc tanítványom mondott ma egy egész érdekeset, miközben egy srácról mesélt, akivel mostanában találkozgat, összehasonlítva az előzővel: “ég és föld! nem is gondoltam volna, hogy ilyen is van…” És valahogy én is így vagyok most ezzel. Van az a meglepetésszerű megnyugvás, mikor magadba nézel és csendben megállapítod, hogy “igen, őt meg akarom tartani. örökre.” Mikor egyértelműen az életed minden mozzanatát és időszakát el tudod vele képzelni, mikor minden pillanat természetes és egyszerű. Mikor minden reggel úgy ébredsz mellette, hogy boldog vagy, hogy vele lehetsz…

Minden végzet nehéz

Szakítani nehéz. Szakítani szar. És mindkét félnek rossz. Különösen akkor, amikor a másik igazából semmi rosszat nem tett és te mégis úgy érzed, hogy valahogy nem az igazi és kiszállnál.

Így jártam én is kedves Lengyel barátommal, akivel valahogy sehogysem akartak simán alakulni a dolgok. Már a kezdet is borzasztó nehéz volt, sok mindent kifogásoltam az udavrlási szokásain, de aztán akadt néhány pillanat, amikor azt éreztem, hogy na, ebből mégiscsak lesz valami, ez már az!
Nem tartott sok ideje, csak 1,5 hónapja, de már jött a hiszti. A durci és falnak fordulás és én csak néztem, hogy akkor most mihez is kezdjek, mert igazából beszélni nem tudok vele, hiába is próbálkozom, nem reagál igazán semmire, csak hümmög. Ilyenkor legtöbb esetben fogtam magam és távoztam, majd még aznap bocsánatot kért a viselkedéséért én pedig szintén bocsánatot kértem és újra jó volt minden. Aztán megint. Meg megint. és…

Szóval hosszas gondolkodás, gyötrődés és pár fröccs-sör kombó után kiötlöttem a megoldást: szakítani fogok.
Össze is akartam szedni magam, gondoltam, hogy most a legelején kiszállok már a szar kapcsolatból, nem hagyom magam érzelmileg zsarolni. Bátor leszek, nem szarozom, meg tudom csinálni! …de…mégsem szakítottam, mert azért olyan aranyosakat írt ls hát azért jószándékú is… és átmentem hozzá és megint elkezdődött ez a hiszti és megint hazamentem. Ezek után már nem is lehettem volna elszántabb és minden barátnőmmel kitárgyaltam az esetet, akik enyhe fejbiccentéssel fejezték ki egyetértésüket. Persze van egy ember, aki kihagyhatatlan az ilyen problémákból és az ő áldása nélkül egy terv, egy folyamat, egy főiskolai jelentkezés nem valósulhat meg: az anyukám nélkül. Ez is megvolt. Minden készen állt.
Lengyel barátom azonban elutazott 3 napra közvetlen az újabb a hiszti után, ezúttal elhagyva a bocsánat kérés részt és így ebből a szakításból sem lett semmi.
Mivel töretlen az optimizmusom, úgy gondoltam, hogy sebaj, ezalatt nekem lesz időm mindent gondosan előre kitalálni, már a helyszínt és a hozzá tartozó enyhe, melankólikusan romantikus esőt is elképzeltem. Mikor hazaért, izgatottságtól remegő kézzel leültem, hogy most facebook-on megírom neki a világ legbaljósabb egymondatosát: Beszélnünk kell…

1 notification: Today is Lengyel barátom’s birthday

Most, hogy túltettem magam a teljes kétségbeesésen és a döntésem helyességét megkérdőjelező hosszas diskurzusokon itt az idő új tervet készíteni és remélni, hogy a legközelebbi alkalomnál úton odafelé nem fog rám zuhanni egy meteorit.

Mitől lesz valaki jó pasi? – Alapkritériumok

Már egész kiskoromtól kezdve igyekeztem a döntéseimet racionális alapokra helyezni, de legalábbis észérvekkel alátámasztani, hogy miért is lenne jobb, ha egyszer nem ösztönösen mennék a szívem után. Még úgy 14-16 éves koromban írtam először össze, hogy mik azok a legfontosabb dolgok, amik megfognak egy pasiban, milyen is az “esetem”, vagy legalábbis milyennek kellene lennie. Akkor még szó sem volt szexről, vagy mély értékekről, többnyire a külső számított és hogy valaki éreztesse, hogy szeret. Ezután szoktam rá, hogy 2-3 évente előveszem ezt a listát, mint egy tesztet, frissítem az új szempontok és súlyozás szerint és lemérek mindenkit aki kicsit is érdekel. Azóta elég szépen átalakult, de a fő szempontok megmaradtak.

Külső
Negatívumok:

• ápolatlanság
  – ezt nem kell szerintem részleteznem
• indokolatlanul elburjánzott hónaljkutya és mellkas szőrzet
  – lehet azzal takarózni, hogy ez így férfias, de attól még visszataszító
• igénytelen öltözködés
  – a melegítő és tréning cucc edzésen rendben van, de semmilyen más esetben nem sexy
• alacsonyabb a lánynál
  – ez ellen sajnos nem lehet nagyon mit tenni, de vannak szép alacsony lányok bőven
• pattanások
  – légy erőszakos és kencék helyett kérj a bőrgyógyásztól Sotret-et, számtalan közeli példát tudok, ahol pár hónap alatt hibátlan bőrt varázsolt
• hosszú haj
  – nem, nincs olyan pasi akinek jól áll, sajnálom
• fülbevaló
  – megint csak: nem, nincs olyan pasi, akinek jól áll
• göndör haj
  – ez meg csak az én személyes ízlésemmel ütközik 🙂

Pozitívumok:

• sötét haj
  – élek-halok érte, a szöszik nem az eseteim, de ez lehet a saját ízlésficamom 🙂
• kellemes illat
  – bármilyen deo, parfüm jöhet, nem kell túlzásba vinni, de ha megtalálod az igazit, már egy köszönésnél vagy egymás mellett elhaladva is elalélunk tőle. garantáltan megteszi a hatását!

Belső
Negatívumok:

• unalmas
  – ha nincs semmi mondanivalód, hobbid, érdeklődési köröd és úgy általában nehezen mozdulsz ki otthonról is, ne várj nagy csodákat
• bunkó
  – nem, nem bukunk a bunkó pasikra, csak ők nagyobb eséllyel mernek oda pofátlankodni hozzánk valami jól hangzó rutinos hazugsággal

Pozitívumok:

• humorérzék
  – valamennyi mindenképp legyen, és az sem árt, ha hasonló

Egyéb tényezők

• család (gyerek, feleség, tartós kapcsolat)
  – felejtsd el
• életkor
  – szerintem 20 éves kor alatt max 2-3 év különbség, 20 éves kor felett pedig max 5-10 év az ideális korkülönbség, utóbbinál az 5 mindegy milyen irányban, a 10-nél már nem árt, ha a pasi az idősebb
• állás
  – szerintem mindegy mi az, ha az illető szereti csinálni, vagy legalábbis vannak tervei az életével
• káros szenvedélyek
  – olyannal nehéz együtt élni, amit te nem csinálsz, a másik meg igen, de ami közös szenvedély, az általában nem okoz gondot
• tud főzni
  – egy pasi, aki a konyhában megállja a helyét, sexy. ezzel ha a többi rendben van, simán le lehet venni a lábamról

Általánosságban nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem arról van szó, hogy abercrombie & fitch modellnek kell lenni. Csupán legyél igényes önmagadra és ne viselkedj ultragázul.

Negotiation – Tárgyalástechnika

Talán már említettem, hogy általában az első benyomásom negatív az emberekről, bár ez nálam könnyen megváltoztatható. Van egy barátnőm, akit először utáltam, mert láthatóan ugyanaz a srác jött be nekünk. (Halkan csendben megjegyzem, valamilyen furcsa véletlen folytán ugyanabba a csoportba lettünk mindhárman beosztva a training-en, pedig rég nem beszéltünk egyikükkel sem.)

Az első benyomásom Jankáról az volt, hogy fontoskodó, és valahogy azt éreztem, mintha erőszakkal barátságra kényszerítene embereket, amit nem tudok jobban kifejteni, minthogy random leállított embereket akikkel beszéltem, (tudomást se véve rólam, akit akkor még nem ismert), és érdektelen kérdésekkel bombázta őket vagy tartotta fenn a beszélgetéseket velük.

Az ellenérzéseimmel ellentétben alkalmazkodtam a helyzethez, mikor úgy alakult, hogy mindketten plusz a srác is együtt mentünk síelni. Kedves voltam, és anélkül, hogy direktnek hatna tisztáztam a helyzetet és feloldottam az ellentétet: megnyíltam és elmeséltem neki, hogy hogyan is érzek a sráccal kapcsolatban, mielőtt ő tette volna, ezzel belekényszerítve egyfajta csendes kihátrálásba, cserébe felajánlva egy barátságot.

“You misunderstand my kindness, Sir. The fact that I am polite, doesn’t mean that I like you.”

A mai nap mélyebben belementünk a tárgyalástechnikába, manipulációba, szuggesszióba és meggyőzésbe. A gyakorlat alatt Janka és én azt a konfliktus helyzetet kaptuk témának, hogy egy testvérpár vagyunk, örököltünk egy nagyobb összeget, és egy közös családi vállalkozásként Body Shop-ot szeretnénk nyitni. De míg ő Budán én pedig pesten lakom, mindketten a saját lakásunkhoz közeli helyen akarunk üzletet nyitni.

A lényeg nem is igazán a témakör maga, hanem a tanulság a kompromisszum és eredmény nélküli szituációs gyakorlatból:

• Set up the game: vedd a kezedbe az irányítást és vázold fel – csak úgy mellesleg – a szempontjaidat
• Hitetsd el a másikkal, hogy érdekel a véleménye, kérj tőle ötletet, hogy hamis komfortérzetet kelts benne, így könnyebben a saját oldaladra fordíthatod
• Take as much power as you can: ne hagyd elnyomni magad, ha meg is hallgatod a másikat, legyél határozott és felkészült, ha kell, vágj a másik szavába
• Play on different platforms: manipuláld a beszélgetés menetét, válts az érvek és szempontok között, hogy mindig olyan irányba terelődjön a téma, ahol neked vannak jobb érveid és ahonnan megnyerheted a helyzetet
• Go for a win: tartsd a fókuszt a saját céljaidon, ne hagyd, hogy a másik megingasson. A kompromisszum lose-lose szituáció. Ahhoz, hogy nyerj, végig kell vinned azt, amiben hiszel
• Smile: maradj barátságos, megértő, de határozott és eltökélt
• Használj logikus ész érveket, ha a partnered ezekre fogékonyabb, és csak akkor használj érzelmi zsarolást, ha ez az egyetlen működőképes érved az adott szituációban

Persze aggresszívan hangzik elsőre, de meg lehet találni az egyensúlyt, ahol úgy küldöd el az illetőt melegebb éghajlatra, hogy megköszöni az útbaigazítást és alig várja, hogy indulhasson…

I don’t think I can be anything other than me

Hazafelé tartok egy középvezetői trainingről, ahol több érdekes témát is érintettünk, ami nem csak a szakmai életben, hanem mindennapi kapcsolatainkban is kamatoztathatunk.

Az első paradigma ami megfogott, az a személyiség, szerep és viselkedés modellek közötti kapcsolat és ezek megváltoztathatósága, fejlődése. Az ember alaptermészete és személyisége állandó, ezen nagyon nehezen és csak hosszú évek (5-10 év) és rengeteg befektetett energia árán tudunk fejleszteni vagy változtatni. Ami azt is jelenti, hogy ha már az elején felismerhető ellentét feszül közöttünk, akkor akár kezdődő barátságról akár kapcsolatról beszélünk, az, hogy az elején könnyedén felül emelkedünk rajta, elnézzük a másiknak vagy nem veszünk róla tudomást, nem megoldás. Hosszú távon a felszínre fog törni és megrontja a kapcsolatot. Egyrészt mert ahogy telik-múlik az idő és elmúlik a “kampányidőszak” és kisebb a megfelelni akarásba fektetett energia, másrészt mert hajlamosak vagyunk magunkat abba a hitbe ringatni, hogy nem zavar (holott igen), illetve mindig ott a tudat alatt a remény, hogy ez majd megváltozik idővel és összeszoktok, kompromisszumot köttök vagy csak hozzászoktok az idők folyamán.

Pedig ez nem így működik.

Amit mi személyiségként látunk a másikban, az valójában nem más, mint egy szerepben adott reakció és viselkedési forma egy adott szituációra. Míg akár ugyanaz a szituáció is kiválthat különböző reakciót attól függően, hogy milyen kapcsolatban vagy a másik emberrel. Ha egy beosztottam kér valamit, a főnököm, édesanyám, testvérem, szomszédom, egy barátom, stb, más és más aspektusba kerül a szituáció és más-más viselkedésmintát produkálok. Ez így van rendjén. Szintén másképp reagálok le valamit, amit olyan valaki mond, akit kedvelek, mint ha olyan mondaná, akit nem. Valaki már azzal felidegesít, hogy hozzám szól, még ha csak annyit ír is, hogy jobbulást!, míg mástól kifejezetten jól esik, hogy gondol rám és megjegyezte, hogy nem voltam jól előző héten.

A környezetünk pedig ez alapján alakít ki rólunk egy bizonyos képet magukban. Másképp látnak, más-más benyomást keltünk és másképp is viszonyulnak hozzánk. Ettől a kifele mutat képtől függ, hogy kik fognak kedvelni és kik nem, hogy kik lesznek a barátaink, kik nem. Míg Aleks és Michal szerint “you are cool”, főnököm szerint mindent megoldok, van aki szerint extrovertált, nyitott és csapatjátékos vagyok, de van olyan is, aki tisztában a félelmeimmel és gyengeségeimmel. Mindenki olyan oldalamat látja, amilyet mutatok felé, vagy amilyennek lát másokkal. De senki más nem tudja olyan jól, hogy kik is vagyunk valójában, mint mi magunk.

“Always be yourself. Unless you can be Batman, then always be Batman!”

A rossz hír az, hogy nem változunk. A jó pedig az, hogy mások véleményét viszont megváltoztathatjuk magunkról. Bárki lehetsz. De ha valakivel hosszú távra és közelebbi kapcsolatra tervezel, mindig légy önmagad, mert egy hamis képet fenntartani hosszú távon minden nap nem lehet. Elhitetheted az ismerőseiddel, ügyfeleiddel, haveri köröddel, főnököddel, hogy te vagy maga a főnyeremény, de a barátaid előtt és párkapcsolataidban nagyon hamar lehull a lepel és rosszabbul jársz vele, mintha felvállalnád önmagad.

A féltékeny és lecsekkoló típus

Amikor megismertem, épp próbálta előadni magát valami nagy csajozónak (*kampányidőszak*). ~3. randink lehetett, amikor mesélte, hogy van egy másik lány is, akivel randizik, és nem tudja eldönteni, hogy melyikünket szeretné. Erre én egyszerűen azt válaszoltam, hogy nagyon könnyen tudok ebben neki segíteni (célozva arra, hogy lelépek. De tökös is voltam 16 évesen :D). Ettől ő megijedt, és engem választott. Nos, egy tapasztalatnak jó volt. Megismertem egy típust, ami nőben és férfiben is előfordul.

A legtöbb konfliktusunk a címben említett féltékenysége miatt volt. Nagyon vicces volt, ahogy a világot látta (persze utólag visszagondolva). A rengetegszer lejátszott párbeszédünk ez volt:
– És voltak/lesznek ott fiúk is?
– Ehm. Voltak/Lesznek nyilván.
– Aha. Értem.
– Jaj ne légy már féltékeny.
– De nem vagyok.
– De igen. Mi lenne, ha egyszer bíznál már bennem végre? Adtam én valaha okot arra, hogy féltékeny legyél?
– De én bízok benned. Tudod, ismerem a fiúk gondolkodási módját, én bennük nem bízom.
– Te most viccelsz ugye?
– Miért?
– Szóval egy darab fa vagyok, akiben bízol, de ha jaj arra jön egy fiú, aki galádul akar tőlem valamit, az bármit megtehet velem, mert bennem ugyan még mindig bízol, de jaj az a fiú milyen rossz ember.
– Ez nem vicces.
– De értsd már meg: ha én nem akarom, hogy történjen valami, és miért akarnám, akkor szerinted mennyi esélye van egy esetlegesen bepróbálkozó srácnak?
– Ez nem így működik.
– Aha, persze.

Ha valahova véletlenül nélküle mentem el, akkor 1-2 óránként hívott, hogy minden oké-e, vagy csak simán hallani akarta a hangomat. Vannak nők, akik ennek biztos örülnének, de engem az őrületbe kergetett, mert egyfolytában azt éreztem, hogy lecsekkol épp engem.

Emlékszem egy konkrét esetre, amikor Keldánál aludtam. Ahová ő kísért el a kapuig, majd hazament. Este msn-eztünk egy keveset (hol volt még a fb), majd ott hagytuk a gépet. Valamit posztoltam még az akkori blogomra, ami nem tetszett neki, és írt emiatt. No de elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy nem írtam meg neki, hogy elmegyünk a géptől. A mobilom lemerült aközben, hogy csörgetett engem. Gondoltam túléli, tudja, hogy itt vagyok. Aztán csörgött Kelda mobilja és Ő hívott. És számon kért, hogy miért nem válaszoltam neki msn-en, és miért kapcsoltam ki a mobilom. És én itt mérgesen elvonultam, és 10 perc alatt veszekedtem vele, majd megnyugtattam, hogy ugyan lássa már be, hogy a barátnőmnél vagyok, ne kelljen vele ott foglalkoznom. (Kelda úgy megijedt attól, hogy rajta keresztül kerestek engem, hogy követelte, hogy töröljem ki a számát a mobiljából, így másnap kitöröltettem vele, miközben ő nagyban nem értette, hogy miért.) Ezek után megkaptam tőle, hogyha Keldával vagyok, akkor nem vagyok önmagam. Azóta rájöttem (vagyis Kelda mondta, amikor később meséltem ezt neki), hogy akkor voltam önmagam, és a fent maradó másfél év mínusz x napon meg nem.

Volt akkora szerencsém, hogy nem csak Keldát nem kedvelte, de BB-t se igazán. Nem is tudom bírta-e valamelyik barátomat. Mondjuk olyan gyakran nem találkozott velük.

Amikor elutaztam két hétre, hazajőve mesélte, hogy volt biliárdozni egy lánnyal (azzal a lánnyal, aki a másik potenciális jelöltje volt). Én meg pozitívan reagáltam rá, hogy tök jó, hogy kimozdult. Meg sem fordult a fejemben, hogy akart volna-e tőle valamit, mert olyan ember volt, akinek aztán öltáncot is lehetett volna adni, akkor se csalt volna meg. Erre ő csalódott volt, és tudtam, hogy meg kell játszanom a féltékenyt, így kérdezgettem, hogy “ő szóval LÁNNYAL voltál?”, “aha, kettesben?”, “ahh, értem”, ilyenek. Így megbékélt, és tápláltam a nem túl nagy ego-ját. Hogy ő igen bizony kéne másnak is (ó dehogy kell ő másnak. itt BB felnevet. :D).

Ami pozitív ebben a típusban, hogy ha megbántanak, vagy veszekedtek vele, akkor utána próbálnak kiengesztelni (kérés és célzás nélkül!), kis ajándékkal vagy kedvességgel.

Mindezek után a legnagyobb negatív: nagyon nehéz vele szakítani. De nagyon. Mert vissza akar jönni. Mindenáron. Magát megalázva. Bárhogyan. Mondhatom én neki, hogy már nem vagyok szerelmes, csak szeretem, nem számít. Mondhatom én neki, hogy a helyében menekülnék már magam mellől (amikor már másodjára szakítok, de ezúttal végleg), ő erre közli, hogy szerinte nem létezik párkapcsolat kompromisszumok nélkül. Aztán jó adag ellenkezés után sikerült. De meg kell hagyni, ehhez nagyon elszántnak kell lenni, mert megérzik az apró kétséget is. Határozottságomat csupán az adta, hogy másfél évnyi állandó de-nem-csallak-meg-értsd-már-meg beszélgetés után csak megcsaltam. Ekkor éreztem azt, hogy már nem szerethetem, mert ha szeretném, akkor nem tettem volna, így 3 nappal később szakítottam vele.

After the happy ending

Még márciusban voltunk síelni egy 4, 8, majd 12 főre gyarapodott baráti társasággal, ahol sok érdekes téna került elő.

Egyéb szappanoperába illő drámák mellett arról beszélgettünk sokat egy barátnőmmel, hogy milyen lenne az igazi tökéletes kezdete egy kapcsolatnak. Mert hát ugye nem könnyű jó alapokra helyezni valamit.

Barátnőm egy hasonló vacak szituban volt épp, bejött neki egy srác munkahelyén, akinek van barátnője. Szóval tabu. Amúgy minden más klappolt volna közöttük. A teóriánk a következő lett volna a szitura: A srác beleszeret a lányba, de egy ujjal se nyúl hozzá vagy kezdeményez, ezzel bizonyítva, hogy hűséges és megbízható pasi lenne. Majd a barátnője elé áll, szakít vele, hogy a lánnyal lehessen, kockáztatva, anélkül, hogy tudná, hogy lehetne-e valami, ezzel bizonyítva, hogy az a kapcsolat nem jelent már neki semmit, lezárta a múltat. Majd elhívja a lányt randizni és a többi és a többi.

És mindez velem meg is történt kb egy-két héten belül. Csak a mesék nem mutatják már meg mi van a “happy end” után, mert itt sosincs vége a történetnek. Hiába van tartásod, hiába hagyod küzdeni, hiába csinálsz mindent úgy, ahogy kell, ez egy két emberes történet. Van, hogy a herceg már nem küzd tovább, nem látja benned azt amiért az elején mindent eldobott volna vagy el is dobott. Mikor visszatáncol, vagy kiderül, hogy olyan alapokra épült a kapcsolat, ami hosszú távon nem működhet.

Még ha nagy is a szerelem, és minden követ megmozgatnátok a másikért, akkor sem árt, ha átgondoljátok a következőket józan fejjel, vagy meghallgatjátok egy pártatlan kívülálló véleményét is:
– mik azok a dolgok, emlékek, amik miatt szeretitek a másikat
– ezek hány százaléka lehet stabil alap egy kapcsolathoz, mennyi az, ami maradandó belőle
– mik a hiányosságok, vagy hibák, amikkel együtt elfogadjuk és szeretjük a másikat
– és ezek közül mik azok, amiket bárki másnak is elnéznénk, és mik azok, amikkel más felidegesítene.
Ezek ugyanis olyan dolgok, amik ha eloszlik a rózsaszín köd, meg is ölhetik a kapcsolatot.

Szeret, nem szeret… szabad, nem szabad…

Egyre többször szembesülök azzal, hogy mindenki foglalt és nagyon nehéz erre még időben rájönni, és ha meg már késő, még nehezebb ellenállni…

Hétfőn voltunk bowling-ozni egy nagyobb csapattal meló után. Épp a nyomorúságomon rágódtam, mert megint úgy alakult, hogy egész este Crush-om hátsóját meg izmos hátát nézve csorgattam a nyálam egy barna sör társaságában, mikor a második kört rendelve összeakadt a tekintetem egy csillogó barna szempárral a bárpult mögül. Fekete haj, barna szem, jó test, olyan mosollyal, amitől elolvadok… Ha van esetem, akkor ez az a kombó, ami kiveri a biztosítékot és felforgat mindent.

Kellemesen elbeszélgettünk, és mikor jöttek fel a többiek, és mentek volna haza, nekem még nagyon nem akaródzott otthagyni. Mikor már mindenki fizetett és az ajtóban álltak, én halkan csendben megjegyeztem, hogy nos, én még maradnék biliárdozni egy kicsit… Mire a sexy pultos srác már ment is előkészíteni a pályát. DE. Három másik srác, ezt felhívásnak véve csatlakozott, hogy jajj, hát akkor ők is maradnak még billiárdozni: Mr. Crush, a Sofőr és az Árnyékom. Szóval szegény pultos srác hoppon maradt. Még hazadobott volna kocsival, mivel zárásig maradtunk, de végül a kollegáimmal mentem.

Egész héten agyaltam rajta, hogy vissza kellene menni, végülis nem úgy tűnt, mintha a srácnak barátnője, felesége vagy 3 gyereke lenne. De nem volt rá időm. Kedden moziba mentünk Transformers-t nézni, ahova Mr. Crush csak a társaság miatt jött és nem aszerint választott a 2D és 3D között, hogy melyikre menne, hanem hogy én melyikre megyek, ami kicsit jól esett a lelkemnek, de most nem sikerült olyan ügyesen rendezni, hogy mellette ülhessek 2.5 órán át. Azt hiszem csak beképzeltem magamnak, de mintha ő is csalódott lett volna, mikor beült közénk egy kolleganőm. Mozi után még próbálkoztam egy olyannal, hogy beülnék egy epres shake-re, amin nagyon dilemmázott, de végül nem jött, mert ad.1) félbeszakítottam a dilemmáját egy könnyed vállvonással egybekötött “nem erőszak”-al ad.2) még melóznia kellett, fáradt volt, és válaszolt egy “majd holnap”-al. Persze nem kötöttem az orrára, hogy a holnap nem jó.

Sokáig maradtunk másnap benn, össz-vissz hárman, már összecsomagolt, de én nem mozdultam. Így a másik sráccal dumálva felült az egyik asztalra és nem úgy tűnt, mintha mehetnékje lenne. Én meg egy váratlan pillanatban elkezdtem pakolni, összeszedtem a cuccaimat és elköszöntem tőlük és hazamentem.

Csütörtökön pedig már 4-kor leléptem, mert időpontom volt a fodrászomnál. Kb. 18.45-kor lettem kész, indultam vissza pestre, mikor rám írt, hogy nincs-e valami ivászat mára, mert pocsék napja volt és szívesen meginna valamit. Kicsit meglepődtem, meg egy kicsit össze-vissza vert a szívem, de mire visszahívtam már nem volt olyan elszánt, mondtam neki, hogy nem terveztem mára ivászatot és még fél óra visszaérnem pestre, de végülis beülhetünk valahova ha akarja, csak merül a telóm, szóval nehezen érjük el egymást. Végülis abban maradtunk, hogy legyen a péntek. Kérdeztem hova menne, mondta, hogy kezdhetnénk a 360-ban, utána valahova tovább berúgni kicsit, ha megoldható. Hát hogyne lenne az. 😀 Kérdeztem kiket hívjak, soroltam pár közös havert, amire mondta, hogy hát ugye Tomi már szabin lesz, de persze, akinek van kedve, jöjjön. Én meg legszívesebben nem hívtam volna senki mást.

Pénteken zuhogott az eső. Nem volt kedvem bemenni délelőtt, így otthonról melóztam és csak délután 1-2 körül értem be. Sejtettem, hogy ha nem lát benn elbizonytalanodik az esti ivászattal kapcsolatban, de már mindegy volt. Mire beértem írta is skype-on, hogy nem jó neki a este mégse, mert csak aznapra talált fuvart haza, pedig szombaton akart volna csak menni. Nem válaszoltam, úgyhogy később behuppant mellém és elmondta szóban is, hogy írta, mondom igen, láttam. Kérdezte, hogy de azért mi megyünk-e a többiekkel, mondom, nem, még nem szerveztem le. Volt egy pár másodperc hatásszünet, egymás szemébe nézős, részemről pókerarcos, és azon felül, hogy igyekeztem elfojtani magamban a bosszankodást, azon gondolkodtam, hogy hogy lehetnek ilyen szép szemei. Aztán megtörtem a beállt csendet egy laptop lecsukós hirtelen jött kérdéssel, hogy “kaja? éhes vagyok. ti voltatok már?”. Úgyhogy elmentünk kajálni.

Pár szót még beszéltünk utána is, óvatosan megkérdeztem, hogy milyen gyakran jár haza, mint kiderült, egy hónapja nem volt, mire meglepetten (nem voltam az) rákérdeztem, hogy uhh, azt tényleg rég volt, otthon hogy viselik? De nem kaptam választ, csak annyit, hogy ez hosszú story. Délután pedig hamar lelépett.

Ekkor döntöttem úgy, hogy na jó, akkor ma lesz az a nap, hogy visszamegyek a pultos fijúért, akit hétfőn úgy megkívántam. Kikértem a barna sörömet a kolleganőjétől, és mire visszatért volna a visszajáróval, már meg is jelent emberünk. Bosszankodott, hogy a srácok múltkor itt maradtak pedig kettesben maradhattunk volna és ő is engem vitt volna utoljára haza, hogy hmm, hát véletlenül már csak ketten vagyunk, azért elütjük valamivel az időt… Meg a második sörömnél nem tudott visszaadni 10 forintot, mire szabadkozik, hogy hát nem tudja most megadni, de majd ledolgozza… Dumáltunk 1-2 órát de volt forgalom és sokszor megszakították a rendelésekkel. Aztán elbúcsúztam, kérdezte, mikor jövök legközelebb, mondom, mikor érdemes jönnöm, ha biliárdozni is akarok? Mondott egy szerdát és vasárnapot, majd mivel nekem nem volt jó egyik se annyira, elkérte a számom, hogy majd jelentkezik.

Mint kiderült 36 éves. Én 25-30 közöttre saccoltam volna. Hihetetlen mennyire nem látszik a pasikon a kor… Az is kiderült, hogy a világvégén lakik. De arról már nem volt szó, csak hazafelé mikor lecsekkoltam, hogy fenn van-e facebook-on, láttam, hogy nos: feleség, és két gyerek boldog tulajdonosa. No comment.

Minden kornak megvannak a maga szinglijei. 14-16 évesen még jó eséllyel bárkit megszerezhetsz, ha elég bátor vagy lépni. 16-20 évesen még mindig van esélyed abban bízni, hogy ha foglalt is a kiszemelt, nem tart sokáig a kapcsolat és van esélyed, ha mégse, még mindig elég nagy a választék. De 20-25 évesen elértem azt a kort, hogy a jó pasik már mind elkeltek, a mi korosztályunk szinglijei azok, akiket senki se választott, és jó eséllyel nem véletlenül nem.

Amire a héten felfigyeltem, hogy talán mégsem annyira elkeserítő a helyzet: ugyanis a következő korosztály lesz az, ahol azok a jó pasik, akik túl korán lekötötték magukat, rájönnek, hogy még nem éltek igazán, vagy nem ez az amire vágynak, vagy nem azzal akarnak lenni, akivel éppen vannak, és felszabadulnak. Ez két dolgot von maga után: ott a risk, hogy kicsit kibulizzák magukat és visszamennek az asszonyhoz, másfelől viszont meg kell rágni magunkban, hogy mit is szeretnénk. Mert bár lehet, hogy van esélyünk foglalt vagy rossz kapcsolatból kitekintgető pasiknál, de ha komolyan gondoljuk, csak árt, ha belemegyünk, mert nincs reális esély arra, hogy egy pasi majd kilép a kényelmes életéből miattunk. Max kirugdossák belőle, ha lebukik, de erre nem lehet kapcsolatot építeni. Másik opció, hogy nem gondoljuk mi se komolyan, de akkor

a) fontos-e annyira, egy pár alkalom, hogy esetlegesen tönkre tegyünk vele egy másik kapcsolatot vagy családot?

b) kell-e mindig mindenről lemondani idegenekért és egész életünkben mártírkodni olyanokért, akik a létezésünkről sem tudnak, esetleg meg sem érdemlik?

Egy év

Úgy tűnik egy éve vagyok együtt Zalánnal. Duuurva. És azon gondolkozom, hogy lehet ennyi elég volt.

Amikor összejöttünk, épp reghetem volt, azaz semmi dolgom nem volt, így naponta találkoztunk (persze ez nem fenntartható hosszútávon). Ez tartott egy hétig. Aztán kezdődött az egyetem, és nem volt időm-energiám. Zalán szülei csak nehezítettek a dolgon, mert nem engedték, hogy ott aludjak hétközben, mert iskola van. Az persze tök mindegy, hogy én is ugyanúgy hétkor indultam volna el onnan, és együtt mentünk volna köki-ig. Részletkérdés. Emiatt pénteken vagy szombaton volt együttalvás, és hétközben egyik délután találkoztunk. Ez nekem kevés volt. Zalán mondogatta, hogy majd nyáron több időnk lesz. Eljött a nyár. Zalán minden hétköznap apjának gürizett a műhelyben, és autót szerelt (full ingyen). Így maradt ugyanez a formáció. Micsoda változás. Eljött az ősz. Ő elment villanyszerelőnek dolgozni, nekem meg az egyetem. Októberre eljutottunk odáig, hogy hétvégente találkoztunk (már aludhattam ott hétköznap, csak ő 5:30-ra ment a népligethez. Mindemellett nekem kellett felkeltenem, mert a mobiljára ő nem ébred fel. Így én is keltem ~fél ötkor). Ebből elegem lett, így kitaláltam, hogy mi lenne, ha összeköltöznénk. A kevés találkozó volt az egyik ok, ami miatt összeköltöznék vele, a másik az, hogy sokszor hallom, hogy együttélés során rájöttek, hogy nem is egymás mellé valóak, és szétmentek. Én meg úgy vagyok vele, hogy akkor ez derüljön ki gyorsan, és ne húzzuk egymás idejét. Zalán nem. Neki nincs indoka elköltöznie otthonról.

Zalánt tavaly nem vették fel az egyetemre. Idén újra próbálkozik, de nem hajlandó a <60%-os matek érettségijét újraírni. Közölte, hogy tavaly 20 ponttal maradt csak le, így ha meglesz az angol középfokúja, akkor van +28 pontja. Persze, mert ennyire kiszámítható a pontszám. Visszaemlékszem, hogy én mennyire akartam, hogy felvegyenek, és mennyit gyakoroltam matekot meg kémiát, és nekem meg is lett az eredménye. Úgy érzem, hogy Zalán nem eléggé motivált, és hogy ambiciózusabb lennék én, mint ő. Sose voltam egy törtető alkat, de amit Zalán csinál, az kevés. Eljár heti egyszer angol tanárhoz, mert az majd elegendő lesz a középfokúhoz. Én hiába küldök neki nyelvvizsga feladatot, nem hajlandó visszaküldeni a megoldásaival, hogy leellenőrizzem.

Most hívtam, hogy mi újság a munkájával. Meséli, hogy hamarosan megy ki ásni. Ásni, villanyszerelő munkahelyen. Értem. Hihetetlen, hogy mennyire nem képes kiállni magáért. Elég töketlen tud lenni. Például, amikor megbeszéljük, hogy átjön 6-7 körül péntek este. Felhív hétkor, hogy most indult el (és nyolcra ér ide), mert anyja ráparancsolt, hogy takarítsa ki a szobáját. Mert nem ért volna rá másnap. Bár egyszer történt volna ez csak meg.

Úgy néz ki, hogy szeptembertől lehet költözni fogok a Margit híd budai hídfőjéhez, ami baromi jó, mert csak felülök a 86-os buszra, és bevisz az egyetemre (mmm, fincsi reggel dugók). Kétszobás lakás, egyik szobában egy pár lenne, másikban meg vagy Zalánnal lennék, vagy egyik barátnőmmel. Ha akkor nem hajlandó jönni, akkor biztos szakítok. Arra nem lesz energiám. hogy ingázzak otthon és az albérlet között, és még szakítsak időt rá is. Ezt a holnapi találkozónk alkalmából közlöm is vele. Meg azt is, hogy ha marad a mostani munkahelyén, akkor engem elveszít.

Visszaolvasva: néhány helyen önzőnek érzem magam, de az az életszemléletem, hogy csak a boldogságomat keresem. Ha mellette nem vagyok az, akkor miért vagyok vele. Másfelől meg azt olvasom az önmegvalósító oldalakon, hogy ne másban keresd a boldogságot. Én mindig is meg voltam elégedve magammal, nem kell mellém társ, hogy boldog legyek. Az a bajom, amikor inkább vágyok az egyedüllétre, mint hogy vele legyek. És most ilyen fázisban vagyok

Sziget – Az egy hetes kaland

Péntek este

Egyik random ismerősöm, akivel még 3 éve chat-eltem talán, aztán sose találkoztunk, rám írt este facebook-on, dumáltunk, aztán elköszönt, hogy megy ki deákra haverokkal, nincs-e kedvem csatlakozni, jöjjek én is. Drocka életszemléletével barátkozva, miszerint minden lehetőséget érdemes megragadni, ahol új embereket ismerhetünk meg, hajnali fél 1 körül oda is értem. Nem ismertem senkit, körülbelül 10-en lehettünk. A srác csalódás volt, a képeken jobban nézett ki, és igazából nem is nagyon beszélgettünk végül az este folyamán. De nem is az a lényeg, hogy aki hív, azzal kijössz-e majd vagy bejön-e, hanem hogy sosem tudhatod, nincs-e valaki az ismerősei körében aki viszont nagyon is. 😀

Nos én is így jártam. A társaságban 3-an voltunk lányok, az egyikük összeszedett egy 3 fős holland társaságot, akik csatlakoztak hozzánk. Velük mentünk bulizni is, igazából észre sem vettem, hogy a többiek mikor léptek le, de úgy alakult, hogy 5-en maradtunk lenn táncolni egy belvárosi romkocsma-szerű szórakozóhelyen: a csaj aki hozta a hollandokat, a holland srácok és én. Táncoltam a színpadon, hülyültünk meg nevettünk meg táncoltunk sokat. Általában úgy van, hogy nem én választok. A fiúk lerendezik magunk között, hogy ki kinél próbálkozik be, de szerencsés vagyok, a legcukibb magas szőke kékszemű sráccal sikerült közelebb kerülnünk egymással. 😛 Már meséltem arról, hogyan szedhető össze egy csaj egyéjszakás kalandra, most elmondom hogyan lehet ugyanezt megtenni több egyéjszakás kalandra… Pénteken táncoltunk, smároltunk, de semmi komoly. A különbség aközött, hogy egyszeri alkalommal akarod csak megkapni a csajt, vagy többször is, csupán annyi, hogy utóbbihoz már ki kell alakulnia egy minimális bizalomnak meg kötődésnek is. Nem kell komoly dolgokra gondolni, csak ne menj tovább rögtön az első alkalommal. Lesmárolhatod, elkérheted a számát, de ne vidd haza, hagy tűnjön úgy, hogy nem csak azért érdekel téged. Másnap írj rá valamivel kapcsolatban, amiről beszéltetek, kérdezz valami semlegeset, ha válaszol akkor felvetheted, hogy pl ugyanazzal a társasággal mentek valami hasonló helyre, nincs-e kedve csatlakozni. 😉

Szombat este

Megint találkoztunk, ugyanúgy a deákon, de már csak a holland srácokkal, az ő haveri társaságukkal és a másik csajjal. Hasonló helyre mentünk most is. Itt már kézen fogva sétáltunk és velem volt szinte végig. Sokkal többet tudtunk beszélni, meghívott egy italra, és csak simán jól éreztük magunkat. Margit szigeten ücsörögtünk kettesben is sokat, mondta, hogy tartsuk a kapcsolatot, vegyem fel telóról facebook-on. Reménykedés, hogy nem tűnik majd el örökre, mintha mi sem történt volna. Jó pont… Búcsúzáskor már kicsit forróbb volt a hangulat, lemaradtunk a többiektől, nem nagyon akaródzott elköszönni, ott került először szóba más is, mikor megemlítette, hogy legszívesebben most hazavinne magával, csak ugye sátraznak a Sziget-en, és a sátor még egy dolog, de ugye nem volt jegyem sem. Aggódott értem, hogy egyedül megyek haza és a lelkemre kötötte, hogy írjak, ha hazaértem épségben. Ez kifejezetten aranyos volt. 🙂 Törődés. Nagyon fontos pont. 😉

Vasárnap – Hétfő

A vasárnapot és hétfőt végig sms-eztük (roaming-ban sokkal olcsóbb megoldás, mint telefonálni, arról nem is beszélve h nehezebb lett volna megérteni egymást..). Hétfőn délelőtt ugyan nem írt, el is kezdtem aggódni kicsit, hogy ennyi volt… Elbizonytalanodás. Ez sem elhanyagolható pont. 😛 Végül edzésem után írt, hívott, hogy mennek másnap Palatinus-ra strandolni, csatlakozunk hozzájuk.

Kedd

Kedden az a meglepetés ért, hogy főnökömtől kaptam ingyen napijegyet aznapra a Szigetre. Délután kimentünk strandolni a szokásos felosztásban, bár a másik csaj jóval később jött utánunk. Megtudtam, hogy grafikus, logókat tervez, meg weblap dizájnokat, stb., és deszkázik. Én is meséltem neki a melómról, meg az edzésről részletesebben. Bekente naptejjel a hátam, meg ilyenek, de inkább csak beszélgettünk. Meséltem neki, hogy megyek este Szigetre, mert kaptam ingyen jegyet, örült neki és rögtön kérdezte, hogy ugye akkor bulizunk együtt megint?

Meg mondta, hogy strand után mennek vacsizni egy étterembe, szeretné, ha én is jönnék, meghívna. Velük mentem. Dupla randi volt, legjobb haverja meg a másik csajt hívta meg. Egész jó hangulatban telt, tanítottak nekünk szavakat frízül, meg mi is nekik magyarul. Bár már jó késő volt, haza kellett mennem Sziget előtt, elkísértek, átkarolt, úgy sétáltunk a nyugatiig.

Kb. 1-re értem vissza a Szigetre. Találkoztunk, reggie party-ba mentünk, addigra már nem nagyon tudtuk visszafogni magunkat. 😀 Egy idő után le is léptünk a sátrakhoz… Mire kimásztunk, világos volt. Mivel aznap melózni kellett mennem, kikísért, és hazamentem lezuhanyozni és nulla alvással vissza munkahelyre.

Szerda-Csütörtök-Péntek

Szerdán edzésem volt, meg aludtam miután két napig nem volt alkalmam rá. Csütörtökön egyik kolléganőmmel voltam moziban este, pénteken pedig legjobb barátnőm szülinapi házibulijába voltam hivatalos, így nem találkoztunk, viszont még mindig napi 4-5 sms-t váltottunk. Többek között a szombatról, hogy megyek ki Szigetre aztán este nálam aludna. Legnagyobb meglepetésemre halál jófej anyukám van és szemrebbenés nélkül rábólintott. :’D Csak ne felejtsem el, hogy haza fog menni és Hollandia messze van. :’D

Szombat

Szombaton reggel 11 körül értem haza Drockáék telkéről. Kajáltam, hajat mostam, ilyesmik, aztán mentünk öcsimmel ki Szigetre. Sum41 után kikísértem a HÉV-hez, mert ment onnan házibuliba haverjaival, én meg mentem vissza a hollandokhoz. Még maradtunk éjfél körülig, aztán hazamentünk hozzám. Fáradtak voltunk, de azért belefért aminek kellett.

Vasárnap

Reggel megmasszíroztam, meg ő is engem, elmentünk Lidl-be kajáért, otthon szépen megreggeliztünk, még felajánlottam, hogy megnézheti a facebook-ját, ha akarja, aztán elkísértem a Corvin-negyedig, mert a villamostól már tudta az utat. Az egész utat belengte a gyászos “lehet, hogy most találkoztunk utoljára” hangulat, és még a villamos is kegyetlenül hamar jött, nagyon nagyon gyors búcsúzkodás, aztán ahogy mentem haza, még írt, hogy mennyire rossz ez így, nem szereti a gyors búcsúzkodásokat, de lehet, hogy még maradnak egy napot, és tudunk találkozni még egyszer.

Hétfő

Szerencsére úgy alakult, hogy tényleg maradtak még egy napot, taliztunk a deákon, körbe jártuk a helyeket, ahol az első alkalommal buliztunk, de végül a Blahán ültünk le egy padra, végig az ölében ültem, nem engedett el egy pillanatra sem. Hideg volt, próbált felmelegíteni. Érdekes dolgokat mesélt. Olyan hajnali 2-3 körül búcsúztunk el. Most volt elég időnk rá. Megígértettem vele, hogy elküldi majd a party képeket, mondta, hogy valószínűleg jönnek jövőre is és hiányozni fogok neki, reméli, hogy még látjuk egymást. Az volt az igazán imádnivaló benne, hogy tényleg látszott rajta, hogy bántja a dolog, hogy így ennyi volt és haza kell mennie. Nekem is hiányozni fog.

Összességében annyi a trükk, hogy meg kell teremteni minimális idő alatt egy olyan légkört, mintha kapcsolat lenne. Még ha csak illúzió is. A lényegre törő tolakodó viselkedés nem vezet célra. Így viszont egy maradandó szép emlék marad mindkét fél számára. 😉

De hogy valami bíztatót is mondjak így a végére, most mondta egyik kollegám, aki szintén kinn volt, hogy egy statisztika szerint a Sziget fesztiválon átlagosan 48 perc kell ahhoz, hogy egy csaj sátorra menjen. 😀 Úgyhogy hajrá, jövőre. :’D

Megismerkedéstől a kapcsolatig I.

Nincsen egy kizárólagosan jó módszer arra, hogyan juthatsz el a megismerkedéstől a kapcsolatig. Minden ember különböző, mindenkinek kicsit más jön be, túl sok tényezőtől függ, hogy két ember össze jön-e végül, vagy sem. Jó helyen kell lenned a jó időben, a megfelelő emberrel és néha nem is gondolnád, hogy milyen körülmények között találod meg a leendő párodat. Éppen ezért, nem is akarok különösebb útmutatót adni hozzá, csak elmesélnék pár történetet…

1. Zsolti Még a MyVip-es korszakban ismertem meg Zsoltit úgy, hogy bármiféle közös ismerős nélkül egyszer csak feltűnt az adatlapom látogatói között. Tipikus béna, netes tini megismerkedés volt: megnézett, megnéztem, hozzászólt az egyik képemhez (megkérdezte ki fotózta, tök jó kép, stb.), válaszoltam… Székesfehérvári volt, én pesti. Egyik fotós haverjának modellkedett, és baromi jó pasi volt.Akkoriban voltunk egyik barátnőmmel Veszprémben egy egynapos eltévedős-felfedezős kirándulásra és Székesfehérváron is megállt a busz, amiről eszembe jutott és valami oknál fogva fontosnak tartottam elmesélni neki, hogy arra jártam a minap. Levelezni, msn-ezni kezdtünk, később elkérte a számom is és felhívott néha, aztán fel-feljött pestre, először csak Margitsziget, Gellért-hegy, ilyenek, aztán hozzám is.

   Nem volt nehéz dolga, mert szívesebben smároltam vele, mint beszélgettem, ugyanis ami azt illeti, semmi közös nem volt bennünk, unalmas volt. De ahogy Ági barátnőm szokta mondani, a szépfiúkat nem azért tartjuk, hogy beszélgessünk velük, hanem hogy gyönyörködjünk bennük. :’D

2. Dávid Dáviddal egy gimibe jártunk, és előbb nézett ki magának, mint tudtam volna egyáltalán a létezéséről. Egy közös ismerősünkön keresztül kezdtünk el beszélgetni. Először nem tetszett különösebben (később is sokszor kifejezetten zavart a hosszú haj, csálé fogak, vastag fekete szemöldök, alacsony átlagos testalkat és indokolatlan anyajegy az arcán, és egyszer még abba a hibába is beleesett, hogy fülbevalót viselt, amik általában nálam a tiltólista elején állnak), mindezek ellenére mégis volt benne valami, tudott valamit, amit nem sokan mások: tudta hogyan és mit csináljon, hogy megszerezzen. Részben ösztönösen, részben pedig tudta, kitől kérjen tanácsot.Sosem zaklatott, vagy futott utánam, flörtölgettünk néha, de sosem tudtam eldönteni, hogy tényleg akar valamit, vagy sem. Amikor találkoztunk órákig is tudtunk volna beszélgetni semleges témákról, mindig volt mit mesélnie, mindig volt, amiért lelkesedett, és ahogy mesélt róla, érdekessé is tette azt, amit mondott. Határozott volt, sose csinált semmit más miatt, kiállt a saját véleménye mellett, manipulálta az embereket. Néha szemét volt, néha imádni való. De főleg kiszámíthatatlan.

   Egy idő után átszokott arra az útvonalra, amerre én jártam haza, mivel mindkét útvonalon közel ugyanannyi idő alatt volt otthon, és ha egyszerre végeztünk, velem jött, és még kökin is órákig dumáltunk mielőtt hazamentünk volna. Néztük a repülőket és észre se vettük, hogy telik az idő. Sokáig voltunk így, és akkor döbbentem rá, hogy tetszik, amikor egyszer-egyszer mégsem együtt mentünk és hiányozni kezdett. Mire végül szóba került szinte természetes volt, hogy összejövünk.

3. Beny Beny-t onnan ismertem, hogy Dáviddal gyerekkoruk óta legjobb barátok voltak. De amíg Dáviddal jártam, sosem beszéltünk, igazából még köszönni sem volt hajlandó, annyira utált, amiért Dávid jóval kevesebbszer ért rá miattam. Én meg nem tepertem nagyon, hogy jóban legyek vele, már csak azért sem, mert Dávid nagyon ügyelt rá, hogy a lehető legkevesebbet fussak össze a haverjaival, nehogy lebukjon valamivel vagy egyszerűen csak nem tartotta fontosnak, hogy megismerkedjünk. Beny akkor vett fel msn-re, amikor Dávid lecserélt egy szőke-kékszemű vidéki kislányra. Beszélgetni kezdtünk. Vicces és jófej volt, és meglepően aranyos. Bár külsőre nem volt ő sem az esetem, vékony csontos, törékeny testalkat, hosszú haj…ellenben a legédesebb féloldalas összeesküvős mosoly, amit valaha láttam. Soha egy rossz szava nem volt hozzám, végtelenül kedves és őszinte volt és eléggé hangulatember. Rendszerint hajnali 4-ig beszélgettünk, cam-on vagy csak chat-en, de egy fél perc kínos csend sem volt. Az első beszélgetésünk óta imádtam.

   Hatalmas különbség volt Dávid után, hogy valaki a tenyerén hordoz, odafigyel rám és odáig van értem. De sokáig nem mert bepróbálkozni. Részben Dávid miatt, gondolom, részben pedig, mert még sose volt barátnője és nem igazán tudta mit csináljon. Először úgy taliztunk csak, hogy elhívott moziba, mert szerzett ingyen jegyeket, és ő hozta egyik haverját, én meg legjobb barátnőmet. Akkor még nem szedte össze a bátorságát, de utána bevallotta, hogy már akkor meg akart csókolni búcsúzáskor, csak nem merte. Bátorítani kellett kicsit, és legközelebb már nem szalasztotta el az alkalmat. 🙂

4. Dani Danit én szúrtam ki magamnak, egyik nyári délután, amikor drocka-val fociztunk nálunk az udvaron és hasonló hangokat hallottunk a hátsó szomszédból is. Véletlenül átrúgták a labdát a kerítésen, visszadobtuk nekik. Akkor lestem át a kerítés fölött és mondtam barátnőmnek, hogy “nézd de jó pasi! *-* kell!”.  😀 Végülis bátorkodtunk átkéredzkedni, hogy beszállhatunk-e focizni mi is hozzájuk (Dani, Dani húga, unokatesóik, mi ketten drockával, meg öcsim).Mint kiderült, Dani és a húga Miskolcon lakik, csak vendégségben voltak pesten egy hetet az unokatesóiknál (két kisfiú). Utána még sokszor átjárkáltunk egymáshoz a kerítésen keresztül. Olyan aranyosan bolond. 🙂

   Miután hazamentek is sokat beszéltünk msn-en, és legközelebb, mikor lejött Pestre, már majdnem minden este a garázstetőnkön számoltuk a repülőket vagy épp a trambulinjukon fekve bámultuk a csillagokat egész éjjel és beszélgettünk. A távolság ellenére megpróbáltuk, bár év közben már nem nagyon tudtuk megoldani, hogy találkozzunk.

5. Michael Michael-t egy céges bulin ismertem meg a Mammut-ban, a Kaméleon klubban. Mivel ugyanahhoz az igazgatósághoz tartozott az osztrák és a magyar iroda, együtt voltak az előléptetési bulik. Nem tudtam, de akkor még volt barátnője és igazából az unokatesójának nézett ki, nem is ő jött oda hozzám először, hanem Daniel. Daniel is jó pasi volt, de nem nagyon értettük meg egymást. A hangos zene, az alkohol és az idegen nyelv nem a legjobb kombináció. Táncoltunk, és bosszantott, hogy Michael a bárpultnak támaszkodva unatkozik egyedül, a telefonját babrálja és semmilyen érzelem nem látszik az arcán. Odamentem, karon ragadtam, és odarángattam magunkhoz, hogy csatlakozzon. Egy darabig hármasban táncoltunk, aztán már csak az tűnt fel, hogy Daniel eltűnt és csak ketten vagyunk. Ittunk egy vodka-redbullt pihenésképp és végre sikerült megnevettetnem. Utána visszamentünk táncolni. Már mindketten épp eleget ittunk. Lehengerlő kisugárzása volt, az a típus, aki mindig megkapja amit akar. Játszott velem, mint aki le akar smárolni, aztán utolsó pillanatban mégsem, vagy épp a falnak szorított, hogy se jobbra se balra tovább. Smároltunk is, aztán kimentünk a folyosóra, beszélgetni, meg rendesen lefárasztottam, még soha annyit nem táncolt egy este, mint akkor. Aztán elváltak útjaink.Pár napra rá Daniel vett fel facebook-on, mivel neki adtam meg az email címem, és ajánlott minket ismerősnek. Bejelöltem, visszaigazolt, de sokáig semmi különös nem történt. Pár hétig. Láttam, hogy volt barátnője és amúgy se gondoltam, hogy bármi értelmes kisülhetne ebből, mert osztrák. Ugyan mi lehetne? Sajnáltam, mert már elsőre tudtam, hogy nekem, pont egy ilyen pasi kéne. Csak gondoltam, magyar verzióban. 😀 Aztán szakítottak, rám írt néha, hogy mizujs, aztán egyre gyakrabban, flörtölgettünk, néha egész messzire mentünk, míg egy ártatlan beszélgetés alatt megbeszéltünk, hogy elmegyünk együtt síelni egy hétre. Igen, egy vadidegen külföldivel, akivel egyszer találkoztam és csak neten beszéltünk angolul. 😀 Mindent felesben fizettünk. Bécsben találkoztunk, oda jött értem kocsival, első nap náluk aludtunk, egymásnak is estünk, buliban is voltunk a barátaival (többek közt Daniel-el is), aztán a síelés is úgy alakult, hogy többet sportoltunk a hotelszobában, mint kinn a hóban síléccel a lábunkon. ^^” Aztán szépen, mindenféle ígéretek nélkül elbúcsúztunk és hazajöttem.

   Még beszéltünk utána is sokat, és amikor jöttek pestre konferenciákra azokat az estéket általában vele töltöttem a Mariott-ban vagy épp a Hilton-ban, ahol szobájuk volt. De semmi több. Sose beszéltük meg, hogy találkozunk még. Csak elköszöntünk utána és mentünk dolgunkra. Aztán mikor úgy volt, hogy kilép, mert utálja a főnökét, és nem lesz több céges kiruccanása Pestre, mégis találkozni akart, akkor először átjött. Aztán valahogy beálltunk egy két hetes periódusra, egyszer én mentem, egyszer ő jött. Fél évre rá mondta először, hogy szeret (én nem mondtam, és akkor is azt hittem, hogy csak viccel, szóval poénra vettem, amíg nem mondta, hogy nem, ő komolyan gondolta…) és ez után is eltelt egy kis idő, mire megkérdezte, hogy mi lenne, ha kiraknánk facebook-ra is, hogy együtt vagyunk… :DDD Szerettem, de addig a pontig egy részem még mindig nem mert hinni benne, hogy ez így működhet kapcsolatként.

AsDfG

Drocka volnék, a másik szerző.
Rólam annyit kell csak tudni, hogy túl nagy hangsúlyt fektetek a másik zenei ízlésére. Úgyhogy ezt külön megemlítem majd mindig :). Ja és nem szeretem a gitárosokat, mert túlságosan tömeghangszer lett. Koncerteken is inkább a dobszólókat kedvelem.
Szóval én úgy döntöttem, hogy inkább álneveket használok a fiúknak (tekintve azt,h egy nevűből volt 4 esetem is), és a nevük kezdőbetűje megegyezik majd az álnév kezdőbetűjével. Néha. Néha meg majd nem.

Júni vége óta én is szingli vagyok egy egyéves kapcsolat után Tádéval (ez nem álnév). Visszagondolva, nos, hülye voltam, hogy nem félévvel ezelőtt szakítottam. Készítsd a pop cornt és olvasd milyen jófej volt [azaz hogy ne bánj a barátnőddel]:
-az én baráti társaságomba egy év alatt háromszor jött el egyedül (aztán másik háromszor volt egyik-másik haverjával) [első amit nem teszünk]
-én tavaly nyáron minden hétvégén az ő baráti társaságával voltam valahol ‘egyedül’.
Januárban megint mentem vele egyik kocsmába a Kossuth térre, de kérdeztem, hogy hívhatom-e az egyik barátomat. Azt mondta erre, hogy ne, mert az a barátom nem iszik alkoholt, és hogy néz már ki kocsmában. Ooooké. Ez az este különösen unalmas volt, mert nem is ült mellettem, hanem a balomon lévő csajjal szemben ült, és a 6 fős asztalnak a másik felére beszélgetett. Így maradt a velem szemben ülő Robi (Tádé munkatársa), akivel előbb-utóbb kimerült a rockzene témánk (hammerfall-os irányban utazik ő, ami nem jó. De mintha bírta volna a klasszikus zenét is, ami jó). Az este unalmas volt, és néztem a barátomat meg a mellettem ülő csajt, és elég levágós volt, hogy a csajnak bejött Tádé (miközben ő engem nagyban leszart). Úgyhogy kihívtam a kocsma elé Tádét (nem volt feltűnő, cigisek úgyis ott voltak), és mondtam neki, hogy bejön a csajnak. Reakció: “Igen? Az király!” [második amit nem teszünk] Itt egy kicsit megilletődtem és azt se tudtam mit mondjak. Sebaj, visszamentünk. Hajnalban, egy óra magasságában már csak négyen voltunk, és Robi kiment cigizni, én meg mentem vele, addig is mozogtam valamit. Úgyhogy kimentünk a kocsma elé, elszívott egy cigit, majd megéhezett, és szemben volt pont egy kifőzde (ami még nyitva volt!), evett vmi rántott húst krumplival, majd még egy szál cigi, kifőzde mellett volt egy kávézó, ott ivott egy kávét, aztán még egy cigi, és visszamentünk a kocsmába. Ez úgy 30-40 perc volt amíg magára hagytam a barátomat a csajjal. Visszatérve az a látvány fogadott, hogy a másik csaj szájában lóg és hevesen smárolnak. Hümm. [harmadik amit nem teszünk] Elnéztem őket úgy 5 másodpercig, majd kimentem a kocsma elé, és leültem a vakablak fél méteres peremére. Vicces, hogy Robi jött ki előbb a kocsmából és ült le mellém. Tádé olyan 5 perccel később hívta fel Robit, hogy hol vagyunk, majd jött ki. Robi addig elment, Tádé meg állt előttem, és ezt mondta: “Nem tudom mit mondhatnék. Ne haragudj, de jól esett.” [negyedik amit nem teszünk]
A gondjaim a következőek voltak:
– úgy volt, hogy Tádénál alszom, de ezek után nem volt kedvem
– másnap reggel mentem edzésre,  ezért az edzőcuccom nála volt, benne a lakáskulcsommal
– anyámék nem voltak otthon
– mindez hajnali kettőkor
Aztán ezek miatt hajlottam arra, hogy alszom Tádé vendégágyán, úgyhogy visszamentünk a kocsmába összeszedni a cuccokat. Pultnál álltam és vártam, és néztem, ahogy tőlem 3 méterre még beszélgetett a csajjal és nevettek. [ötödik amit nem teszünk] Úgyhogy nekiindultam, és elhatároztam, hogy elsétálok egyik barátnőmhöz, aki a Kodály köröndnél lakott akkor. Kimentem a kocsmából, első sarokhoz el is értem, és utolért engem. Robi. [hatodik amit nem teszünk] Mondta, hogy aludhatok nála a vendégágyon (találkoztam már vele korábban is, és megbízhatónak tűnt). Így mentem vele. Útközben egyszer felhíva Tádé Robit, hogy vele vagyok-e, meg merre megyünk. Aztán ennyi. Fél négy körül el is keveredtünk Robihoz, ott aludtam (megágyazott magának a vendégágyon, és ott aludt), majd másnap mennem kellett edzésre kilencre. Úgyhogy felkeltem hétkor, elmentem Tádéhoz, elvittem a cuccom, majd jó kómásan mentem edzeni.

Szerencsék a történetben:
– Barátnőm akkor nem is volt otthon, mert barátnőjénél aludt, úgyhogy legfeljebb a bátyjához csengethettem volna. Főleg, ha tudnám a kapucsengőjüket.
– Robi tényleg rendes volt, ott aludhattam nála, egymástól másfél méterre.

Tanulság: ne légy köcsög a barátnőddel 🙂

Michael.

Sokminden történt mostanában. Másfél hónapja szakítottunk exemmel 2,5 év után. Egy szakítás sosem könnyű annak, akinek még vannak érzései a másik iránt, de abban sem vagyok biztos, hogy annak sokkal könnyebb aki már nem szerelmes és ezt ki kell mondania végül. Persze ez nem egészen így történt. Általában nekem jut mindkét szerep.

A kapcsolatunk több sebből is vérzett. Először is távkapcsolat volt. Két ország között ingáztunk egymáshoz és még csak nem is ugyanazt a nyelvet beszéltük. Mégis, boldogok voltunk, szerelmesek és az egész izgalmas és új volt. Minden együtt töltött hétvége olyan volt, mint életünk legjobb nyaralása. Mikor először találkoztunk egy céges bulin, a legeslegelső gondolatom volt, hogy “Úristen, nah, PONT egy ilyen pasi kéne nekem!!!”. És ahogy összejöttünk csak egyre biztosabb voltam benne, hogy vele jó volna, hogy vele le tudnám élni az egész életemet… Aztán ahogy lassan telnek a hónapok, évek, a rózsaszín felhők eltűnnek, a kisebb problémák, amik az elején még nem számítanak vagy észre se vettük, egyre nagyobbnak tűnnek és idegesíteni kezdenek, a napi rutin és beszélgetések ellaposodnak és unalmassá válnak és megint valami újról és izgalmasról kezdünk álmodozni ahelyett, hogy a problémákat próbálnánk megoldani. Végül chat-en szakítottunk és futárral küldtük el egymás cuccait és egy szót sem beszéltünk azóta.

Persze el kell ismernem, nem tettünk meg mindent azért, hogy rendbe tegyük a dolgokat. És nem is mondtuk el egymásnak, hogy mit szeretnénk vagy mire vágyunk. Csak csendben vártuk a változást, hogy majd a másik kitalálja, de nem így lett. Ő új dolgokat akart az ágyban, én meg azt, hogy önmagamért szeressenek ahelyett, hogy valaki mást akarnának faragni belőlem. Ismerősen hangzanak? Meglehet. És a bizalmat még meg se említettem… Hogy bíznál meg egy pasiban, aki lesmárolt az első alkalommal miközben otthon várta a barátnője? És hogy bíznál meg egy csajban, aki melletted ülve flörtölget a legjobb barátaiddal amikor iszik? Száz vagy ezer kilométerre tőled, miközben tudsz minden buliról, amibe nélküled megy. A szerelem nem egyszerű.

Nem tudom elmondani az ő oldaláról a dolgokat, csak azt, ami velem történt vagy történik, ami megnevettet vagy ami elszomorít, ahogyan én reagálok a dolgokra, vagy amit igazából gondolok az udvarias mosoly mögött. Nem tudom megváltani a világot, csak szeretném, ha minden pasi végre a talpára állna és kitörne a friendzone-ból, szeretném megmutatni, hogy milyen hibákat követnek el, hogyan rontják el a dolgokat és hogyan kellene, mi az ami működik, amivel mások elhappolják a jó csajokat, szeretném, ha legalább egy kicsit megértenék, hogyan működünk és mivel érhetik el azt, amit akarnak. Mert senki sem barátként indul. Mindenki potenciális pasi-jelölt. 😉

Hogyan szakíts egy hosszútávú kapcsolatban?

Amire szükséged lesz:

• nagy adag bátorság
• a másik ember ismerete, tudd, hogy mit hogyan fogadna, mire hogyan reagálna
• határozottság

A módszer:

Egy féléves vagy hosszabb kapcsolatban már egyáltalán nem olyan egyszerű megmondani a másiknak, hogy vége. Ahhoz, hogy hogyan lehet a körülményekhez képest a legelviselhetőbbé tenni a szakítást, három dolgot érdemes figyelembe venni: hogy mi a szakítás oka, milyen személyiség a párod és hogy mit szeretnél a továbbiakban.

Nézzük először az okokat.

Pl. ha megcsalt és lebukott bármilyen módon, elég egyszerű dolgunk van, elé kell állunk, szembesíteni a tettével, és azzal, hogy vége és elsétálni, mielőtt mondvacsinált magyarázatokat fűzne hozzá. Így megtarthatjuk a méltóságunkat és a másik érez majd bűntudatot vagy érzi kellemetlenül magát.

Ha mi csaltuk meg vagy kilátásban van valaki más és emiatt “cserélnénk”, akkor talán nem tűnik a legkellemesebbnek, de őszintén mondjuk meg, kérjünk bocsánatot, némán várjuk meg a kiborulás végét, majd távozzunk. Könnyebb feldolgozni, ha van miért haragudnunk és könnyebb tovább lépni, ha egyértelmű, hogy semmi esély nincs az újrakezdésre.

Ha egyszerűen már csak nem vagyunk szerelmesek, azt a legnehezebb megmondani. Ilyenkor lehetőleg ne várjunk a végtelenségig gyáván, hogy majdcsak lesz valami vagy lesz valaki más és majd akkor cseréljük le. Ha huzamosabb ideje nem érzünk semmit, csak barátságot, próbáljuk meg olyan körítéssel elmondani, hogy a másikat dicsérve és támogatva engedjük el, de tegyük azt is világossá, hogy ez nem fog többé működni. Pl. mondjuk el, hogy mennyire szórakoztató személyiség, milyen jókat lehet vele nevetni, vagy mennyire egy hullámhosszon voltatok, de a szerelem már nincs meg részedről és nem szeretnéd hitegetni. Ha kell öleld meg, vagy maradj ott amíg lenyugszik, de ne sajnáld meg.

A személyiségek:

Pl ha a párod temperamentumos hirtelen haragú, elég valószínű, hogy ki fog akadni. Semmiképp se szakítsd meg a tombolását, rajta az segít a legjobban, ha kiadja magából az összes mérget ott helyben. Ne fojtsd belé a szót és ne mondj ellent, mert csak annál tovább fog tartani. Ne lépj le, hallgasd végig, aztán ha lenyugodott vagy végképp elküld a picsába, akkor menj el, túlélted.

Ha enyhén depressziós és magába fordul és nem tudja feldolgozni, maradj addig mellette, amíg biztos nem vagy benne, hogy nem tesz kárt magában, és hagyd békén, és ha egy idő után összeszedte magát, pár napon vagy egy héten belül ha nem is személyesen, de válaszolj minden kérdésére és adj magyarázatot, hogy le tudja zárni és megértse. Máskülönben hónapokig vagy évekig is ezen fog rágódni és nem gyógyul ki belőle teljesen sosem.

Ha higgadtan kezeli, akkor nyugodtan beszéld meg vele a dolgokat ott helyben és ha soha többé nem hozod szóba a kapcsolatotokat még egy normális kapcsolat is megmaradhat közöttetek.

De az se mindegy mit szeretnél elérni:

Ha soha többé az életben nem akarod látni vagy beszélni vele, olyan személyes dolgokkal sértsd meg, amiről tudod, hogy különösen rosszul viseli a kritikát, vagy kritizálj valamit, amit ő tudod, hogy egyébként szeret magában. (pl. odavan hogy szépen lebarnult és azt mondod úgy néz ki, mint egy sült ribanc, stb) Vagy hazudd azt, hogy megcsaltad vagy bejön neked valamelyik jó barátnője, vagy intézd a szakítást személytelenül, pl. chat-en és aztán lépj le mielőtt reagálna rá, vagy sms-ben küldd el neki és ne válaszolj a kérdő sms-eire, max a 3-4 után hogy kopjon már le. Nem túl elegáns, tudom, de működik. Gyűlölni fog mint a szart élete végéig.

Ha megtartanád néha-néha összemelegedni vagy B tervnek, akkor nagyon vigyázz mit mondasz, hogy véletlenül se bántsd meg, ne lásson más csajokkal lehetőleg soha, még akkor sem, ha amúgy tud róla később, hogy van valakid. Lehet, csak ne előtte, ne mutogasd vagy áradozz róla. Köztetek ez ne legyen téma. Néha érdeklődj, hogy hogy van, miújság, egy idő után a flörtölgetés is működhet. Csak maradj korrekt. Szakításkor se mondj semmi többet, mint feltétlenül szükséges, hogy most nem érzed úgy, hogy szereted és nem akarsz neki rosszat vagy pazarolni az idejét, ha nem tudod olyan boldoggá tenni, mint megérdemelné.

Ha pedig csak sértődés nélkül egy ismerősi viszonyt tartanál fenn, akkor szakítsd korrektül, őszintén. Ne bántsd meg, de ne is kíméld a részletek kozmetikázásával, csak hogy jobban érezze magát. Mondd ki amin túl kell lenni és ne zaklasd utána még egy darabig. Ha megemésztette normálisan tudsz majd vele beszélni újra.