Ajánló

Man seeking woman

Nemrég kezdtem akadtam rá ajánlás alapján egy baromi jó vígjáték sorozatra. A fő témája a randizás és kapcsolatok, amiben a tipikus problémákat boncolgatja jócskán eltúlozva és felnagyítva őket, elvetemült módon, de nagyon találóan. Minden amit kicsavarnak benne, teljesen betalál, pont így érzed magad azokban a szitukban, ha már megélted őket. Érdemes belevágni. 🙂

Seen by 35

Tini korunk óta a social media kisebb változáson esett át, mióta a facebook-ot ellepték az anyukák, apukák, nagyszülők és ciki távoli rokonok kommentelnek csak a képek alá olyanokat amiket legszívesebben törölnénk, de udvariasságból csak egy “köszönöm szépen”-re futja. A fiatalok áttértek más platformokra, és akik fiataloknak akarnak tűnni, követik a példájukat. Valahogy így lett belőlem is moderate insta felhasználó.

Egyre trendibb nem-megosztani social media-ban magunkról semmit, vagy csak nagyon ritkán, de akkor annál jelentőségteljesebbnek hat, külön értesítés is jön már róla, ha valaki olyan post-ol valamit, aki rég nem tette. Néha felrakok random ezt-azt, értsd: kb. van 6-7 post-om, amiből néha törlök is, mert minek annyi, és néha befigyel egy-egy story, az úgyse marad meg. És persze élvezettel, mint az őzike, azt nézem, hogy nézik-e… Így jutottam egy egész érdekes, de persze néha elszomorító megfigyelésre:

Egy átlagos post nézőközönsége a következőképpen alakul:

• átlagosan 35-40 emberből
• 3 ex (5-öt tekintenék annak)
• 5-8 srác akikkel más-más okokból, de nem lett semmi (belőlük is lenne még)
• ritka mint a fehér holló, hogy olyat látok a listában, akit igazán szeretnék

Egy kollegám fogalmazta meg nagyon elgondolkodtató módon a kérdést, amit azóta én is felteszek magamnak:

Ki fut ki után?

Mert minden kapcsolatban van, aki teper a másikért, mindig próbál a kedvére tenni. Aki úgy érzi, hogy meg sem érdemli a másikat és fél, hogy egyszer elmúlik ez a csoda, hogy mégis vele van.

Na, hát ha nem is ennyire fekete vagy fehér, de azt hiszem azok követnek figyelemmel, akiknél úgy váltunk el, hogy előbb lett lezárva, mint feldolgozva, hogy vége. Hajlamos vagyok drasztikusan, vagy vállat vonva véget vetni annak, ami úgy érzem halálra van ítélve, bármennyire is jó volt, vagy nem akartam volna, hogy vége legyen, valahogy belém van táplálva, hogy emelt fővel és ne megalázva lépjek ki egy kapcsolatból.

Azt hiszem tehát, hogy egészen jó indikátor a social média által mérhető érdeklődés: ha valaki szinte minden post-odat megnézi vagy like-olja, akkor bármi is történt és bárkivel is van azóta, érdekled még. Lehet, hogy csak azért, hogy hátha nem vagy olyan boldog, mint amilyennek ő képzeli magát, lehet, hogy csak mert kárörvendeni akar, hogy épp szingli vagy, vagy pont erre vár, vagy csak nosztalgiából. Ez mind nem számít. A miért. Az elvarratlan szál ott van. Kísért.

Viszont ugyanígy, ha valaki alig nézi meg, pedig tudod, hogy amúgy használja a platformot, akkor bizony érdemes szépen csendben elfogadni a tényt: nem érdekled. Ennyi. Hiába pattogsz, hiába próbálkoztál. Lehettek “barátok” (ugyan már.) vagy ismerősök, kollegák, stb., semleges vagy.

Ideje taktikát váltani.

Álmok

A halogatott Growth Plan a fejlődésről szól. Szerintem az önfejlesztés szexi és varázslatos. Mert ugyan tök jó ismerkedni, de a legtöbb kapcsolat (sőt még barátságok is) szétmennek az állandó fix hülyeségektől. Van amikor betelik a pohár, mert egyesek képesek ugyanazt a hibát elkövetni tizen-vagy huszonvalahanyadjára is. Beakadt a lemez és ugyan először csak biztatod, aztán már halálra idegel, hogy nem képes tovább lépni.
Szóval az álmok, az önfejlesztés, a folyamatos fal ledöntés egyre inkább szexi és divatossá is válik. Remélem is egyébként, hogy egyre több szerepet fog kapni ez a mentalitás és háttérbe szorulnak az egzisztencia vadászok. (Ezek irritálnak annyira hogy akár külön posztot érdemeljenek, most inkább ne)

Az önmegvalósítás szerintem 4 dimenzióban létezik: fizikai, mentális, szociális, egzisztenciális.
Fizikai önmegvalósulás például nálunk férfiaknál az, ami 14 éves korban általában megkezdődik öltözködési stílus, hobbi, edzés stb/akármi révén. Még nem vagyunk férfiak, de már kezdünk úgy kinézni.
Mentális önmegvalósulás: a tanulás és a tapasztalatszerzés által gyűjtött információk + eltelt idő a megemésztéshez. Hétköznapibb értelembe véve az, hogy mit tanulsz, mit tapasztalsz a világból és lassan kezdesz felérni tudásban egy felnőttel, tudsz dönteni a saját életedet érintő kérdésekben, és szert teszel valamennyi érzelmi stabilitásra.
Szociális önmegvalósulás: a társadalomban betöltött helyünk. A munkahelyi önmegvalósulás (karrier), a baráti körben való szerepvállalásunk, a családi hierarchiában elfoglalt pozíció…
Egzisztenciális: végül pedig az anyagi önmegvalósítás, a kedvenc autónk megszerzése, egy kis kertes ház, vagy ájfonnyolc. Kinek mi.

Ha egy randin ilyeneket hallok akkor tudom, hogy jó helyen járok.
Baromira unalmasak már a beakadt lemezek: az exek, a bebukott családi perpatvarok, az otthagyott sulik, hogy ki mennyire unja a melóhelyét… Nem tudok és nem is akarok ezzel foglalkozni egy ismerkedési fázisban lévő kapcsolatban. Esetleg bepróbálkozok, bombázom pozitív gondolatokkal, hátha eljön velem ide-oda, de ha nem járok sikerrel akkor repül az illető akár jól néz ki, akár nem (valljuk be akkor meg főleg :’D)

– Beszéljünk a dédelgetett terveinkről nyugodtan, de akkor ne sajnáld! Vázold fel hogy fogod elérni, vagy hogy jelenleg mit teszel érte. A “jó lenne…” is unalmas. Persze jó lenne a lottón is nyerni (de a lottót legalább megnyerheted némi szerencsével, az önmegvalósítás kevésbé szerencse, mint kemény munka gyümölcse!)
– A múlt része az “ex” GF/BF, el is mesélheted, hisz’ valószínűleg nagy hatással volt az életedre, de meséld el azt is, hogyan lettél túl rajta, mennyi minden történt azóta. Érződjön, hogy túl vagy rajta, érzelmileg független vagy, és hogy soha a büdös életbe nem mennél vissza hozzá. (Még akkor is győzd meg a másikat, ha nem is vagy teljesen biztos benne…) Nem vagy Selena Gomez hogy állandóan nyomogasd a Repeat-peat-peat-peat-peat gombot. 🙂
– Lehet, hogy az én hibám, de már nem bírom követni a nyolcvanadik családi balhét. Elhiszem, hogy szar, meg vannak sorsok, de ne akarj nyomorultnak és elesettnek látszani. Hidd el, hogy a másik oldalon is vannak problémák. Mindenhol vannak, talán nem is köti az orrodra, de hidd el, tényleg mindenki küzd valamivel.
Ilyenkor két eset lehetséges: megpróbáltok versenyezni hogy kit ver jobban az élet (marha jó hangulatú találkozó lesz…), vagy a másik fél meghúzza magát és elcseszed a hangulatát + úgy megy haza mint valami rákos-drámás-mozifilmről. (neee…)
– Melóhely/Suli probléma. No comment, senki sem szorított pisztolyt a fejedhez amikor választottál.

Egy pénzügyi tanácsadó ismerősöm mesélte, hogy ő milyen módszerrel él az ügyfelekkel szemben. Nekem kicsit erőltetett, de lájtosított kiadásban talán érdemes megfogadni, vagy átgondolni. Szerintem van róla ezer motivációs szöveg már, talán ő is onnan szedte, talán nem: lényeg a pozitív gondolkodás és kisugárzás, pozitív irányba való terelés. Például ha egy pénztáros illetővel beszélsz, tuti hogy elterelődik a téma a fizetés irányába, aztán jönnek a depresszív gondolatok, csekkek, milyen kevés ideje jut, sose lesz rendes egzisztenciája stb… Akkor ő elkezdi kérdezgetni, hogy milyen árukat szokott eladni, milyen jó partyk lehetnek a drága piákkal, honnan származnak a termékek, milyen jó lenne ott élni, milyen olcsó lenne ott, milyen időjárás lehet arra, etc etc.
Szerintem ez a maga módján nagyszerű és több ilyen beállítottságú emberrel kellene, hogy összehozzon minket a sors, akik elfeledtetik velünk a valóságot, vagy rá tudnak világítani a jó dolgokra, megindítanak a fény felé, kitárják az ajtókat, álmokat tudnak elénk vetíteni.

A szerelem ritmusa

Mikor az ember lánya belekezd egy kapcsolatba, akkor mindig nagyon okos tanácsokat kap:
-Ne te csókold meg, várd meg amíg ő csókol meg!
-Te ne fogd meg a kezét, majd ő kezdeményez!
-Ne feküdj le vele, amíg nem mondja, hogy szeret!
-Be ne mutasd a szüleidnek, amíg nem gondolod komolyan!

Néha ilyenkor azt érzem, hogy talán ha csak úgy vagyok, mint egy zsák krumpli, akkor biztosan nem ronthatok el semmit. Persze aztán kiderül, hogy mégis.

Bár én hatalmas egyenlőség híve vagyok és azt mondom, mindenki maga döntse el, hogy mikor melyik fázishoz akar érkezni, azért van pár jó tanácsom azoknak, akik kiszemeltek valakit és egy hosszútávú és biztonságos kapcsolatra vágynak.

-Ne siess: Ha tényleg hosszútávú kapcsolatot keresel, akkor szerintem a megismerésre legalább szánhatsz annyi időt, mint amikor próbálod kitalálni, hogy a leírások alapján hány ezredik ájfón és szamszung mobil felel meg az igényeidnek.

-Beszélgess: Nem árt kérdezni és persze lelkesen és figyelmesen hallgatni, nem kamuból, hanem tényleg. Ő az, aki tényleg hasonlít hozzád? Aki az igényeidnek azért nagyvonalakban megfelel? Azért mert vonzó, még nem biztos, hogy jófej is.

-Vonzó?: Ez mindig egy fogós kérdés. Sokan rávágják, hogy ha nincs kémia, akkor semmi nincs az égvilágon és ennek nem lehet parancsolni. Én ezzel egyet értek, de azt hiszem a vonzalomnak több összetevője van és nem elég hozzá, hogy az illető fizikuma pont beleilleszkedjen valami modellmagazinba. Adj időt a vonzalomnak. Lehet, hogy csak a harmadik randi után esik le, hogy igazából mennyire jól áll neki az a szemüveg és tulajdonképpen nagyon cuki, ahogy mosolyog.

-Csakúgy menjetek el valahova: Hogy Fonyx kollegára hivatkozzam, nagyon fontos, hogy valami életszagú és életszerű szituációról is szóljanak a randik. Elvégre az életetek nem csak mozizás és lézerharc lesz. Menjetek el kajálni együtt, sétálni, útközben is találjatok ki valamit spontán. Szabadon, görcsölés és erőltetett rózsaszín randi hangulat nélkül is randinak érződik a dolog? Az már jó jel.

-Telefonálj: Nekem mindig nagyon fontos, hogy milyen érzés telefonon beszélgetni a másikkal, amikor nincs semmi külső inger, csak mi ketten vagyunk egy virtuális térben és nincs köztünk fizikai kontakt, ami elterelheti a figyelmet a beszélgetésről. Talán ilyenkor is ki tud derülni, hogy mennyire jót tudtok beszélgetni egymással, amikor tényleg nincs más eszközötök csak a beszéd.

-A közös jövő: Nem kell házassággal meg a kitalált gyerekeid nevével letámadni a másikat, de talán nem árt néhány alapvető jövőbeli elképzelést kideríteni. Külföldön akar élni? Akar gyerekeket? Családot? Hogy képzeli el a jövőt? Hasonlít a tiédhez? Mielőtt még teljesen beleszeretsz a másikba, talán jó ha átlátod, hogy nagyjából mennyire illetek bele egymás jövőképébe.

-Legyél ŐSZINTE: Nem győzöm ezt hangsúlyozni, de sokan a jó benyomás keltése miatt hajlamosak elfelejteni, hogy igazából ők milyenek is. Gondolom nem szeretnéd hosszú éveken át másmilyennek mutatni magad, talán akkor az első randikon sem kéne. Ez nem azt jelenti, hogy nem fürdesz, mert amúgy se szoktál (bár ki tudja….azért ezt is jó az elején tisztázni), a jó benyomás az nem egyenlő a hazudozással. Nem kell színezni magad és fényezni, őszintén is egy igazi egyéniség vagy jó sztorikkal és szerethető hibákkal. Ő sem tökéletes, neked sem kell annak lenned.*

*Én már írtam a kampányidőszakról és arról, hogy hogyan lehet belebukni a túlzott kampányolásba. Bár romantikusnak tűnhet, hogy a másikért még a csillagokat is lehazudod az égről, de fölösleges. Ha tényleg az igazit keresed, akkor legyél te is az igazi, egy igazi, normális ember a maga rossz tulajdonságaival.

Ennyi jó tanácsom lenne azoknak, akik még épp a randizgatást kezdik vagy már benne vannak teljes szívvel és lélekkel. Csak őszintén, a magad ritmusában.

Ajándék ötletek alkalmakra és egyéb megfontolásból

Nem egyszerű feladat megtalálni a tökéletes ajándékot. Az esetek többségében kapkodásból elkövetett fantáziátlan sablonajándékozásokkal találkozunk lépten-nyomon. Tipikusan rossz ajándékozók a távoli rokonok, kevésbé közeli ismerősök, kollegák, de néha egész közeli barátokkal vagy családtagokkal is megesik, pedig csak néhány egyszerű szabályt kell követni.

Ajándék választás

Az első és legfontosabb szempont az ajándékválasztásnál, hogy milyen alkalomra szánjuk. Egy évfordulóra egészen más ajándékot venni, mint pl. egy húsvétra.

Egy fontos tipp: Ne az alkalom előtt közvetlen kezdj el rágörcsölni, hogy mi legyen az ajándék, hanem érdemes az év 365 napján odafigyelni azokra, akik fontosak nekünk és ha látjuk, hogy merengve hosszabban néznek valamit a kirakatban, vagy nem vettek meg valamit végül, amit nagyon akartak spórolásból, vagy elejtenek egy mondatot valamiről, amit szeretnének, írjuk le valahova, így mindig van mihez nyúlni segítségül, ha nem jön az ötlet spontán magától. A kevésbé közeli ismerősök, kollegák számára pedig nem árt, ha mindig van “raktáron” egy-két tábla csoki, vagy valami apróság, ha aznap jövünk csak rá, hogy szülinapjuk van.

Alap szabály:

Ne olyan ajándékot vegyél, aminek te örülnél, hanem olyat, aminek a másik örülne.

Exemnek volt egy-két ilyen melléfogása, pl. mikor úgy gondolta, hogy remek ajándék lenne egy sminkkészlet (nem szoktam sminkelni, de ő szerette volna/úgy gondolta minden lány örülne neki). Ugyanez volt a helyzet egy fürdősó és wellness készlettel, amit azóta se használtam semmire, mert nincs is fürdőkádunk. Ezek nem jól megválasztott ajándékok voltak, mert nem vette figyelembe, hogy kinek adja.

Lehetőleg kerüld a sablonos ajándékokat, mint a csoki, bögre, parfüm, virág, bizsu, ruha, ital, tusfürdő. Főleg a bögrét, tusfürdőt és a ruhadarabokat. A többi még kísérőként belefér.

Sokszor nehéz ilyet találni, de ki kell várni az ötletet. Pl. mikor kolleganőm aki már számtalanszor segített nekem és meg akartam hálálni valamivel, de hallottam ahogy valakivel arról beszélt, hogy nem szereti a csokit, és végül a Stitch-es skype képéről jött az ihlet, hogy vettem neki egy 8GB-os Stitch pendrive-ot.

Ha nagy hülyeséget csináltál:

Erre általában bejönnek a klasszikusok. Ne várj semmire, ugorj be a legközelebbi virágboltba, vegyél annyi rózsát amennyit nem szégyellsz és jelenj meg az ajtajában. Különösen hatásos, ha nyomoznod kell a címe után. Nem rögtön lesz hatásos, csak miután kitombolta magát és lenyugodott, de akkor nagyon. Még ha nem is mutatja ki, mert még haragszik. Adj egy kis időt utána, hogy ő keressen meg.

A tavaszi csalódásom is sajnos levett vele anno a lábamról, pedig nagy volt a bűne: egyik nap még azt beszéltük, hogy melyik albérletet nézzük meg legközelebb közösen, meg együtt ebédeltünk volna, másnap kaptam tőle egy sms-t, hogy lelép az országból az exével akinek megkérte a kezét és soha többé nem találkozunk. Majd letörölt minden platformról ahol el tudtam volna érni, felmondott és eltűnt. 5 napig.

Majd végig hívogatta a közös ismerőseinket a címemért, senki nem tudta, de beugrott neki, hogy mi az utca név, amiből van vagy 5 pesten, hajnalban végig járta az összeset amíg meg nem találta, és becsöngetett 3 csokor rózsával. Úgy, hogy nem tudott magyarul (a környéken senki nem tudott volna segíteni neki angolul mert idősekkel van tele az utca), én már nem voltam otthon, merült a telefonja és hiába hívott, nem vettem fel, mert edzésen voltam és az öltözőszekrényemben volt a telóm. De mégis. Mikor végre megtalált és végig hallgattam a sztorit, minden képtelenséggel együtt (mert hát magyarázata is akadt mindenre), jól esett.

Csak úgy, mert miért ne:

A legjobb ajándék a világon, amire nem számít az ember. Ami nem alkalomra szól, nem kérték, nem elvárják, hanem spontán jön. És még csak nagy értékre sem kell gondolni.

Első exem vett le a lábamról először ilyennel, amikor nála voltam, elmentem mosdóba, és addig egy szerelmes üzenetet rejtett a táskámba, amit már csak otthon vettem észre. Nem kerül semmibe, de mégis hatásos.

Vagy ilyen lehet egy gesztus is, mint pl. mikor legutóbbi exem gyertyafényes vacsorát varázsolt nekem az erkélyen, amíg World of Warcraft-oztam.

Alkalmakra:

Alkalmakra a legfontosabb, hogy ne felejtsd el. Meglepetés bulit csak előtte pár nappal, ne utána, vagy aznap.

Volt egy exem, aki tudta, hogy ki nem állhatom az ünnepeket, mint pl. a valentin nap és nyűgös vagyok tőle, ezért előtte pár nappal ajándékozott meg egy nyaklánccal, aminek volt egy karkötő párja, amit pedig megtartott. Nem volt lányos, de nekem tetszett. Meg maga az ötlet is.

Vagy ott volt Michael, aki szülinapon úgy várt a vonatállomáson, hogy a kocsiban a helyemen egy nagy csokor vörös rózsa és a WoW Cataclysm kiegészítője várt.

Vagy amikor húsvétkor pezsgőzés után bekötötte a szemem, levetkőztetett, majd felöltöztetett egy playboy nyuszi jelmezbe, amit nekem vett. 😀

Pasiknak kicsit nehezebb talán ajándékot venni. Itt is kerülném a nyakkendőt, de pl. rengeteg hasznos és vicces kütyüt találni (http://bigyoshop.hu/, http://www.bigyoneked.hu/, http://kutyubazar.hu/). Michael pl. oda meg vissza volt, mikor wireless keyboard-ot vettem neki a szülinapjára, mert onnantól kezdve nem kellett százszor megtennie az ágy és a laptop közötti távolságot, ami nagyon bosszantotta, hanem ágyból tudta irányítani a gépet, akár filmeztünk, akár keresett valamit, stb.

Vagy a közös poénokból is lehet jó ajándék, pl. mikor kijött a Mega Mike című film, amiben magára vélt ismerni, és csináltattam neki egy pólót amire terveztem egy MM logót, superman-es stílusban. Le se akarta venni hetekig.

Vagy mikor volt főnökömnek, aki nagy sörimádó és világjáró vettem egy nagy rakás fél literes dobozos sört, mind másmilyen, de mind zöld színű, és építettem egy sör karácsonyfát belőle, meg feldíszítettem, valamint mellé egy világtérképet, amin az országok olyanok voltak, mint a kaparós sorsjegy: lekaparhatta, ahol már járt.

Bármikor:

Másik örök kedvenceim az élmény ajándékok. Amikor egy eseményre veszel kupont, vagy hívod meg valami programra, ami lehet romantikus, extrém vagy bármi, amit élvezne. Rengeteg ilyet találni az interneten. (http://www.meglepkek.hu/index.php, http://www.pihipakk.hu/, http://www.nagynap.hu/, http://www.feldobox.hu/, http://www.lifeelmeny.hu/, http://kalandkereso.hu/, http://www.kalandtar.hu/)

Csomagolás

Az sem mindegy, hogy hogyan csomagolod be az ajándékot. Főleg az élmény ajándéknál lehet nehéz, de könnyen feldobható pl. egy repülőgép vezetés azzal, ha felírod a repülés dátumát, időpontját és a GPS koordinátáit egy lapra, hajtogatsz belőle egy papírrepülőt, beleteszed egy dobozba, és ezt csomagolod be. Vagy ha kupon, annak a hátuljára írod fel ezeket és abból hajtogatsz. Lényeg, hogy valami az ajándékra vagy élményre utalót adj.

Ha tárgyi ajándékról van szó, kerüld az ajándékzacskókat, csomagold be szépen. Ha karácsonyi ajándékról van szó, pl. jó ötlet úgy tenni a fa alá az ajándékokat, hogy montázst készítesz közös képekből, akár ismétlődve is, kinyomtatod egy megfelelő méretű lapra, vagy kicsiben és utólag ragasztod rá egy semleges, egyszínű csomagolópapírra, így utalva rá, hogy kitől és kinek szól az ajándék.

Átadás

Mindenképp személyesen. És tartsd titokban az ajándékot. És persze ne késs vele. Ha mégis arra kerülne a sor, hogy meglepetés bulit szervezel, vagy jobban meg akarod lepni az illetőt, köszöntsd fel előbb egy kamu ajándékkal, pár órával az igazi meglepetés előtt. Így azt hiszi már megvolt az ünneplés, ennyi volt. Az, hogy elfelejtettétek, nem jön már be. Gyanús. És persze lehetőleg legyen pár kedves személyre szóló szavad a másikhoz. Mondj valamit, amit szeretsz vagy becsülsz benne. 🙂

666

Most vettem észre, hogy ilyen cuki baba kék kezelőfelület ugrik elő ha az új bejegyzés gombra nyomok felül. És a megosztás gombnak tiszta MÁV logó beütése van. Lol. Mindegy maradok a témánál, egyelőre guide2love van, nem pedig guide2wordpress rejtelmei.

Beírod a google képkeresőbe, hogy “Love” és előugrik egy halom idilli képhalmaz… Párok távol a civilizációtól, susnyásban meg réten enyelegnek, vagy tengerparton egymás ölébe ugrándoznak. This is the Love, tessék-lássék. Das ist die Liebe. Fura, hogy a fotográfia és a filmek különös fényekkel, életidegen beállításokkal szemlélteti a szerelmet. Agymosás szagot érzek,*kétségbeesés* talán nem is voltam soha szerelmes ha nem ugrott az ölembe valaki a naplementében??

Az igazi lényeg mélyen a  képek mögött lapul. Kitartás, ragaszkodás. Szó sincs tökéletességről.
Az úgynevezett kampány időszak után mindig felszínre törnek a gyengeségek, ugyanis nem természetes állapot az, hogy mindennap jó kedvünk van, és minden klappol. Lesznek nehéz napok, amikor támaszkodnunk kell valakire előbb vagy utóbb. Az pedig nem mindig szexi, nem mindig túlexponált, nincs rajta filter. Akkor mi van a legtöbb kapcsolatban? Intenek, hogy bocsi de én erre szerződtem:

A kapcsolatok java részét megmagyarázhatatlan féreg rágja ketté, mások arra hivatkoznak, hogy az ember valójában nem is monogám lény hisz’ mindig mást akarunk, változnak az igényeink, meg 7 évente cserélődik a sejtállomány, sok efféle fa’ságot hallottam már. Lényegében a meggyőződés és a hit számít. Ha a fejünkben az a kép él, hogy a Föld négyszögletű és a 4 sarkát teknősök tartják, akkor eszerint élünk. Azt vallom, hogy fejben dől el az is akarunk-e egy emberhez ragaszkodni vagy sem. Most persze mindennek megvan az árnyoldala meg pszichológiailag miért akar valaki mindenáron egyetlen egy ember mellett megmaradni ? és közben miért vannak olyanok is akik minden héten hódítani akarnak… Ezekre nem tudok ennél fogva nem is óhajtok válaszolni 🙂

~ A mikroklíma megteremtése ~
A mikroklíma egy adott klímán belül eltérő tulajdonságokkal bíró kisebb terület, amelynek páratartalma és hőmérséklete eltér a növényzet és a helyi földrajzi sajátosságok által.
Valami ilyesmire képes átvitt értelemben egy kapcsolat, amikor a világban vihar tombol, akkor az otthoni ölelésben gyűjthetsz erőt és bátorságot kimerészkedni. Egy kapcsolat képes felvonni a kert fölé a jéghálót és felfogni a világ külső hatásait. Amelyik páros ezt nem tudja végrehajtani, azoknak a hálója szét lesz bombázva (tányérokkal és poharakkal:))

Végül pedig egy kis elmélkedés a 666-ról. Igyekeztem kiszedni a felesleget, de nem akartam csorbítani a mondanivalóból… Nagyon érintőlegesen van köze a fenti soraimhoz, inkább csak érdekességképp hoztam egy ilyet is. (Művelődni)

Az egyetlen, mondjuk, adatot, amely az Antikrisztus felől kétségtelen, senki sem érti. János Apokalipszise azt mondja: Hatszázhatvanhat. És hozzáteszi: íme a bölcsesség – hóde hé sophia estin. Hatszázhatvanhat. Fejtse meg, aki tudja. Mint oly sok tudás, kezünkben van és nem tudunk vele mit kezdeni […]  Az Antikrisztus nem személy. Nem ember. Lehet, talán, nem biztos, hogy valamilyen formában emberi alakot is fog ölteni, de akkor minden inkább lesz, mint ember, inkább szörny, visszájára fordított, zűrzavaros, hatalmaskodó lesz, borzasztó, megrontó, de ezenfelül még erőszakos és vérengző és hazug és dühöngő is. […] Az Antikrisztus nem alak, nem ember, nem lény, nem test-lélek-szellem olyan egysége, mint amilyenek mi vagyunk. Hiszen éppen ez az. Ez a titka. Talán ez az, amire János azt mondja, hogy íme a bölcsesség. Az Antikrisztus éppen a személytelen. A nem-ember, a nemlétező, a semmi, a hiábavaló, az üres, a sötét, a bűn, a tagadás, a nem valami, nem valaki, hanem a semmi, amit az ember akkor tapasztal és él át, amikor szembekerül az átkozott és buta kényszerrel, a személytelen erőszakkal, azzal, amely mögött nem áll ember, hanem éppen a Személytelen. Szembekerül vele, megborzad, meg akarja nézni, megfogni, de a semmibe nyúl. Semmi. Nemlétező. Talán ez a Hatszázhatvanhat. A személytelen terror. Rémület és reszketés […] Az Antikrisztus kolosszális valótlanság. A borzalmas nemlétező. Mondjuk úgy, hogy a bűn – vagyis: Istenen kívül lenni, a semmiben és az űrben és a sötétben és a tagadásban és a megsemmisülésben. Mert a bűn éppen a nemlétező. Aki bűnt követ el, az önmagát személyes létéből, vagyis a szellemből, vagyis a valóságból, végül Istenből kizárja. Nemlétezővé vált. Mert Isten az egyetlen valóság, ahogy Coventry Patmore mondja, the divine is only real. Az Antikrisztus nem lehet ember, alakot nem ölthet, történeti személy nem lehet, mert éppen a negatív lét. Mi a borzalom a személytelenben? Az, hogy megszólíthatatlan. Az a személytelen, ami a terrorban, az erőszakban, az ínségben, a szükségben, a felelőtlen irtózatkeltésben nyilatkozik meg, abban, ami a földet ma a rémület és a reszketés helyévé tette. Tromos kai phobos. De senki se tudja, hogy a föld miképpen lett ilyen. Miért? Mert nem az ember csinálta, hanem a nemlétező, az értelmetlen és a vak és a komisz és az őrült. Főképpen őrült. És valótlan. Mert, értsük meg, csak a személy valóság. A személy, vagyis a szellem, végül Isten. The divine is only real, mondja Coventry Patmore. Ami rajta kívül van, az a megsemmisülésbe lóg. Lehet, hogy János apostol ezt akarta elrejteni abban, amikor azt írta, Hatszázhatvanhat. Íme a bölcsesség. Az Antikrisztus megszületését hiába várjuk. Sohasem fog megszületni. Fognak továbbra is születni és egyre többen hitványak és pimaszok és vérengzők és hazugok és visszájára fordítottak, de az Antikrisztus nem születhetik meg, mert nem személy. Még csak nem is dolog. Az Antikrisztus a személytelenség ténye. A megszólíthatatlanság. A megsemmisülés ténye. Hatszázhatvanhat. Íme a bölcsesség. Az Antikrisztus az aperszonális legátoló szükségszerűség. Az anonim borzalom, ami például a hivatal vagy a technokrácia, vagy a rémállam, az irtózatos tény, amellyel szemben védtelenek vagyunk, nem, mert tőlünk független, hanem, mert ezt a nemlétezőt mi valósítjuk meg és mi csináljuk és mi tartjuk fenn és mi ragaszkodunk hozzá. Egyetlen pillanatában sem valódi. Egyedül az isteni a valódi. The divine is only real. Az Antikrisztus testetlen és lelketlen és szellemtelen fikció. Hatszázhatvanhat. Ez az, ami most és ma van. Ebben a valótlanban élünk. Ez az Apokalipszis végső szakasza, a személytelen terror megjelenése, mindenki reszket, mégis itt van és tény és mindenki csinálja. Semmi és mégis tény. Senki sem személyesítheti meg. Mégis itt van. E napokban sokan és sokszor szóvá tették, hogy ma úgyszólván nem történik semmi, ami ne kívánna rajtunk valamiféleképpen segíteni, politikában és gazdaságban és tudományban és vallásban egyáltalán nincsen mozzanat, amely mögött ne a jó szándék állna. Biztos. Akármilyen ügyefogyottan, de ez a jó szándék jelen van. Szekták és államok és szervezetek és művek. Csupa jó szándék. Egészen biztos. De minden ilyen jó szándékot belülről valami megőröl, alig kezd el élni, máris csődben van. A nemlétezőbe porlad. Ez az egyetemes romlás jelenléte. Nem lehet segíteni. A megsemmisülés állandó jelenléte. Az ember csaknem megrendítő erőfeszítéssel készít állami és társadalmi és gondolati és tudományos és ipari és gazdasági terveket, egy percben az egész visszájára fordul és ahelyett, hogy segítene, a romlást fokozza. Egy idő óta az emberi létezés egész területén nincsen és nem volt olyan szándék, amelyre ez érvényes ne lenne. Meg akart bennünket menteni. S amit elért, még több rémület és reszketés. Ennek a minden jó szándékot és segítést belülről megőrlő és felbontó személytelen hatalomnak vagyunk kiadva. Ez a Hatszázhatvanhat. Ez az Antikrisztus. Semmiféle természeti megjelenése nincs. Nem rovar, nem féreg, nem mikroba. Absztrakt és fiktív. Talán annak az embernek viselkedéséből érthető, akit Proust dompteur-nek nevez. Ez az állatszelídítő. A cirkuszigazgató. Egyik kezében cukor, a másikban ostor és tüzes vas. Egzecíroztat bennünket. Köteleken és karikákon kell átugranunk és körbe kell futnunk és szép sorba kell állnunk és egyszerre tapsolni vagy kiabálni, hogy éljen vagy vesszen, halál reá. Gömbökön balanszírozni kell és fejünkön kell állni és a labdát szájunkkal elkapni és masírozni és egymásra a puskát ráfogni és a másikat jelszóra lepuffantani és indulókat énekelni. Azt lehetne kérdezni, hogy a dompteur, vagyis a cirkuszigazgató az előadást kinek és milyen nézőközönségnek rendezi? Tűnődve nézünk egymásra. Nekem nem. Neki sem? Nem, igazán nem. Neki sem. Kinek? Miért van ez az egész fene nagy díszelőadás? Senkinek se kell. Mindenki unja, mindenki szeretné a cukrot és fél a tüzes vastól és az ostortól. A dompteur hülye. Azt hiszi, hogy az előadás kell. Nem, az egész mutatvány senkinek se kell és a legjobban szeretnénk már végre hazamenni, de nem lehet, kötélen kell táncolni és hurrázni. A cirkuszigazgató nem veszi észre, hogy az előadást az absztrakt személynek rendezi, vagyis a kell nem személyes, hanem absztrakt kell. Nincs közönség. Körös-körül a semmi és az űr és a valótlan és a fikció és a kényszerképzet és az őrület. Főképpen az őrület. Az előadás senkinek se kell, mégis tart és végig kell játszani. Amíg rájövünk, hogy nincs is közönség. Andersen meséjének ez pont a fordítottja. Ott a király büszkén lépeget a nagy ünnepen pucéron, abban a hiszemben, hogy a világ legszebb ruháját viseli. Mi itt a semminek komédiázunk, abban a hiszemben, hogy a világközönség színe előtt a jövőt csináljuk. Hol a néző? A cirkusz üres. Az igazgató őrült. Nem látja, hogy közönség nincs. Vagyis a néző a személytelen. Az absztrakt. A nemlétező. Ez az az absztrakt és nemlétező személytelen semmi, ez a sötét és üres kényszerképzet, ez a Hatszázhatvanhat, az Antikrisztus. Íme a bölcsesség.

(Hamvas Béla – Silentium részlet)

Röpbejegyzés: Honnan tudod, hogy szerelmes-e beléd?

Honnan tudod, hogy egy pasi szerelmes beléd?

Onnan, hogy megmondja. Egész addig, amíg nem szedi össze magát, nem vallja be saját magának és másoknak, hogy oda van érted addig ez NINCS így. De persze jó jel lehet, hogy össze-vissza beszél, zavarban van, remeg vagy gyorsabban ver szíve, ha hozzá érsz, vagy egyszer csak mindenütt ott van, és csak rád figyel társaságban is.

Honnan tudod, hogy egy csaj szerelmes beléd?

Megmagyarázhatatlanul viselkedik egyik pillanatról a másikra, szeszélyes és nem mondja el miért. Esetleg bénázik, elejt dolgokat, neki megy dolgoknak, elbambul és álmodozik. De ha pech-ed van, sose tudod meg vagy veszed észre, mert összezavar és kompenzál: egy lépést előre, kettőt hátra.

Mi jön a kampányidőszak után?

Lassan két hónapja álmodozom a sarokban minden nap két monitor között átbambulva. De emlékszem arra is, amikor tavaly év vége felé először beült hozzánk, és meglepetten kaptam fel a fejem, hogy dejópasi, mit keres itt?? Aztán valaki bemutatta egy új srácnak és így már össze tudtam kötni az arcot a névvel, hanggal és skype képpel is.

Imádom a hangját…*.*

Node, azon gondolkodtam, hogy körülbelül mennyi iteráció vagy interakció kell (meg annak megfontolt hiánya) ahhoz, hogy valakinek felkeltsd az érdeklődését és hogy mi jön utána?

Aktuálisan abban a dilemmában vagyok, hogy kb két hónap után én is érdeklem őt, összeszedte magát, elhívott randizni és ha lehet még jobban zavarban volt, mint én. A Margitszigeten fetrengtünk hajnali 4 körül egy kanapén, már kicsit álmos voltam és egy hosszabb csend alatt vett egy mély levegőt és belekezdett. Hogy véletlen-e, hogy mi most itt vagyunk, hogy nem tudja, hogy mi ez, ismerkedünk, vagy lehetne-e több, mint barátság, mert tudja, hogy bonyolult, mert papíron még nős, meg kollegák vagyunk, de szeret velem lenni.. Nem emlékszem az egészre, csak arra a hirtelen nagy mennyiségű bizonytalanságra, ami felszabadult belőle, meg a torkomban dobogó szívemre, és hogy hirtelen nagyon kellett koncentrálnom, hogy valami értelmes reakciót kipréseljek magamból.

Ha össze akarnám számolni, tulajdonképpen ez alatt a 2 hónap alatt az első hónapban heti 1, míg a második hónapban heti 2-3 alkalommal taliztunk, többnyire társaságban, és amíg el nem hívott, addig csakis “véletlenül” maradtunk kettesben és csakis “véletlenül” értem hozzá. De főleg nem szálltam rá soha ha nem, nem. A többiekkel is mentem külön ide-oda. A legfontosabb, hogy soha ne lehessen teljesen biztos benne, hogy érdekel-e vagy sem. Hogy csak beképzeli magának a jeleket, vagy tényleg vannak.

De ez visszafelé is igaz: ha nem tudod eldönteni, hogy valakinek tetszel-e vagy sem, mert néha úgy tűnik néha meg elbizonytalanodsz, akkor jó eséllyel érdekled…

Na de mi lesz most? Nyílván mindkettőnkben felmerült hogy mi lenne ha. Eddig sokkal egyszerűbb volt minden. Amíg az esélytelenek nyugalmával álltam a dolgokhoz. De most, hogy tudom, hogy van remény csak ki kell várnom, sokkal nehezebb várni.

Mi a következő lépés?

Röpbejegyzés – Pont.

Sziget fesztiválon jött egy barátnőm haverja, aki pasizási tanácsokkal látott el minket vízipipázás közben. Épp akkor mondta le Crush az esti progit sms-ben – sokadjára – és azt fejtegette a Guru, hogy nincs ütősebb, meg frusztrálóbb, mint ha a csaj olyanokat ír vissza erre, hogy “…” vagy “Ok.” de a legrosszabb mind közül, a “Rendben.”, mert az olyan megfontolt, nem sietve írt módja udvariasan szavak nélkül elküldeni valakit a picsába.

Aztán pár whiskey-kóla mellett megvitattuk a PONT fontosságát az írásbeli kommunikációban. Mert a mai chat világában, sokkal többet jelent, mint amikor még az iskolában tanultad használni. Hangsúlyos lezárása egy témának vagy akár vitának. Nem árt tudni jól használni…

A szexről igenis van mit mondani

Sok srácot ismerek, akiknek komoly gondot okoz megállapítani, hogy a partnerük vajon tetteti-e az orgazmust, avagy valóban átéli szex közben. Nem akarom most itt leadni a két féléves szexuál pszichológia tananyagot, amire belógtunk volt csoporttársammal, de nagyon sok oka lehet, ha valaki nem jut el a csúcsig. Lányoknál a leggyakoribb a kelda által is emlegetett bizalom hiánya. Ha az érzelmi biztonság sérült. Pasiknál bár ritkább ez a jelenség, de ott a teljesítmény kényszer, vagy egy régebbi kudarc válthatja ki az újabbakat egyfajta negatív spirálként.

Honnan tudod, hogy egy lány megjátssza-e az orgazmust?

Nos tapasztalataim szerint a pasik szex közben kevésbé érzékelik a legnyílvánvalóbb testi jelet, ami a megjátszhatatlan ütemes, görcsös összehúzódás, lüktetés, így jobb híján kénytelenek a másodlagos jelekből olvasni. Ezek többségét viszont nagyon egyszerű reprodukálni: sóhajtozni, nyögdécselni pillákat rebegtetve, vagy tágra nyílt szemekkel sikongatni szobafestés közben is lehetne, nem nagy kunszt.

Viszont vannak olyan spontán és szokatlan jelek is, amik bár mindenkinél mások lehetnek, de nem nagyon tudatosítható és megjátszható, mint az előbbiek. Kezdjük ott, hogy ritka az olyan hosszú távú kapcsolat, amiben kivétel nélkül minden egyes alkalom tökéletes. Ahol a szexuális kapcsolatot is őszintén és nyíltan kezelik, ott a csaj is meg fogja mondani ha nem volt meg (ettől még lehetett jó), illetve így mikor eljutott a csúcsra is biztosabb, hogy igazi volt. De a jelek is árulkodók lehetnek. Tudok olyanról, aki egész testében megremeg, mintha kirázta volna a hideg, vagy olyanról aki tüsszent, vagy felnevet, vagy nekem pl egy pár másodpercre begörcsöl a combom, vádlim vagy a lábujjaim. Lehet hangosan kiabálva-sikítozva de éppúgy lehet halkan is… A pornó nyögések a valóságban nem jelentenek sokat.

Szeret, nem szeret… szabad, nem szabad…

Egyre többször szembesülök azzal, hogy mindenki foglalt és nagyon nehéz erre még időben rájönni, és ha meg már késő, még nehezebb ellenállni…

Hétfőn voltunk bowling-ozni egy nagyobb csapattal meló után. Épp a nyomorúságomon rágódtam, mert megint úgy alakult, hogy egész este Crush-om hátsóját meg izmos hátát nézve csorgattam a nyálam egy barna sör társaságában, mikor a második kört rendelve összeakadt a tekintetem egy csillogó barna szempárral a bárpult mögül. Fekete haj, barna szem, jó test, olyan mosollyal, amitől elolvadok… Ha van esetem, akkor ez az a kombó, ami kiveri a biztosítékot és felforgat mindent.

Kellemesen elbeszélgettünk, és mikor jöttek fel a többiek, és mentek volna haza, nekem még nagyon nem akaródzott otthagyni. Mikor már mindenki fizetett és az ajtóban álltak, én halkan csendben megjegyeztem, hogy nos, én még maradnék biliárdozni egy kicsit… Mire a sexy pultos srác már ment is előkészíteni a pályát. DE. Három másik srác, ezt felhívásnak véve csatlakozott, hogy jajj, hát akkor ők is maradnak még billiárdozni: Mr. Crush, a Sofőr és az Árnyékom. Szóval szegény pultos srác hoppon maradt. Még hazadobott volna kocsival, mivel zárásig maradtunk, de végül a kollegáimmal mentem.

Egész héten agyaltam rajta, hogy vissza kellene menni, végülis nem úgy tűnt, mintha a srácnak barátnője, felesége vagy 3 gyereke lenne. De nem volt rá időm. Kedden moziba mentünk Transformers-t nézni, ahova Mr. Crush csak a társaság miatt jött és nem aszerint választott a 2D és 3D között, hogy melyikre menne, hanem hogy én melyikre megyek, ami kicsit jól esett a lelkemnek, de most nem sikerült olyan ügyesen rendezni, hogy mellette ülhessek 2.5 órán át. Azt hiszem csak beképzeltem magamnak, de mintha ő is csalódott lett volna, mikor beült közénk egy kolleganőm. Mozi után még próbálkoztam egy olyannal, hogy beülnék egy epres shake-re, amin nagyon dilemmázott, de végül nem jött, mert ad.1) félbeszakítottam a dilemmáját egy könnyed vállvonással egybekötött “nem erőszak”-al ad.2) még melóznia kellett, fáradt volt, és válaszolt egy “majd holnap”-al. Persze nem kötöttem az orrára, hogy a holnap nem jó.

Sokáig maradtunk másnap benn, össz-vissz hárman, már összecsomagolt, de én nem mozdultam. Így a másik sráccal dumálva felült az egyik asztalra és nem úgy tűnt, mintha mehetnékje lenne. Én meg egy váratlan pillanatban elkezdtem pakolni, összeszedtem a cuccaimat és elköszöntem tőlük és hazamentem.

Csütörtökön pedig már 4-kor leléptem, mert időpontom volt a fodrászomnál. Kb. 18.45-kor lettem kész, indultam vissza pestre, mikor rám írt, hogy nincs-e valami ivászat mára, mert pocsék napja volt és szívesen meginna valamit. Kicsit meglepődtem, meg egy kicsit össze-vissza vert a szívem, de mire visszahívtam már nem volt olyan elszánt, mondtam neki, hogy nem terveztem mára ivászatot és még fél óra visszaérnem pestre, de végülis beülhetünk valahova ha akarja, csak merül a telóm, szóval nehezen érjük el egymást. Végülis abban maradtunk, hogy legyen a péntek. Kérdeztem hova menne, mondta, hogy kezdhetnénk a 360-ban, utána valahova tovább berúgni kicsit, ha megoldható. Hát hogyne lenne az. 😀 Kérdeztem kiket hívjak, soroltam pár közös havert, amire mondta, hogy hát ugye Tomi már szabin lesz, de persze, akinek van kedve, jöjjön. Én meg legszívesebben nem hívtam volna senki mást.

Pénteken zuhogott az eső. Nem volt kedvem bemenni délelőtt, így otthonról melóztam és csak délután 1-2 körül értem be. Sejtettem, hogy ha nem lát benn elbizonytalanodik az esti ivászattal kapcsolatban, de már mindegy volt. Mire beértem írta is skype-on, hogy nem jó neki a este mégse, mert csak aznapra talált fuvart haza, pedig szombaton akart volna csak menni. Nem válaszoltam, úgyhogy később behuppant mellém és elmondta szóban is, hogy írta, mondom igen, láttam. Kérdezte, hogy de azért mi megyünk-e a többiekkel, mondom, nem, még nem szerveztem le. Volt egy pár másodperc hatásszünet, egymás szemébe nézős, részemről pókerarcos, és azon felül, hogy igyekeztem elfojtani magamban a bosszankodást, azon gondolkodtam, hogy hogy lehetnek ilyen szép szemei. Aztán megtörtem a beállt csendet egy laptop lecsukós hirtelen jött kérdéssel, hogy “kaja? éhes vagyok. ti voltatok már?”. Úgyhogy elmentünk kajálni.

Pár szót még beszéltünk utána is, óvatosan megkérdeztem, hogy milyen gyakran jár haza, mint kiderült, egy hónapja nem volt, mire meglepetten (nem voltam az) rákérdeztem, hogy uhh, azt tényleg rég volt, otthon hogy viselik? De nem kaptam választ, csak annyit, hogy ez hosszú story. Délután pedig hamar lelépett.

Ekkor döntöttem úgy, hogy na jó, akkor ma lesz az a nap, hogy visszamegyek a pultos fijúért, akit hétfőn úgy megkívántam. Kikértem a barna sörömet a kolleganőjétől, és mire visszatért volna a visszajáróval, már meg is jelent emberünk. Bosszankodott, hogy a srácok múltkor itt maradtak pedig kettesben maradhattunk volna és ő is engem vitt volna utoljára haza, hogy hmm, hát véletlenül már csak ketten vagyunk, azért elütjük valamivel az időt… Meg a második sörömnél nem tudott visszaadni 10 forintot, mire szabadkozik, hogy hát nem tudja most megadni, de majd ledolgozza… Dumáltunk 1-2 órát de volt forgalom és sokszor megszakították a rendelésekkel. Aztán elbúcsúztam, kérdezte, mikor jövök legközelebb, mondom, mikor érdemes jönnöm, ha biliárdozni is akarok? Mondott egy szerdát és vasárnapot, majd mivel nekem nem volt jó egyik se annyira, elkérte a számom, hogy majd jelentkezik.

Mint kiderült 36 éves. Én 25-30 közöttre saccoltam volna. Hihetetlen mennyire nem látszik a pasikon a kor… Az is kiderült, hogy a világvégén lakik. De arról már nem volt szó, csak hazafelé mikor lecsekkoltam, hogy fenn van-e facebook-on, láttam, hogy nos: feleség, és két gyerek boldog tulajdonosa. No comment.

Minden kornak megvannak a maga szinglijei. 14-16 évesen még jó eséllyel bárkit megszerezhetsz, ha elég bátor vagy lépni. 16-20 évesen még mindig van esélyed abban bízni, hogy ha foglalt is a kiszemelt, nem tart sokáig a kapcsolat és van esélyed, ha mégse, még mindig elég nagy a választék. De 20-25 évesen elértem azt a kort, hogy a jó pasik már mind elkeltek, a mi korosztályunk szinglijei azok, akiket senki se választott, és jó eséllyel nem véletlenül nem.

Amire a héten felfigyeltem, hogy talán mégsem annyira elkeserítő a helyzet: ugyanis a következő korosztály lesz az, ahol azok a jó pasik, akik túl korán lekötötték magukat, rájönnek, hogy még nem éltek igazán, vagy nem ez az amire vágynak, vagy nem azzal akarnak lenni, akivel éppen vannak, és felszabadulnak. Ez két dolgot von maga után: ott a risk, hogy kicsit kibulizzák magukat és visszamennek az asszonyhoz, másfelől viszont meg kell rágni magunkban, hogy mit is szeretnénk. Mert bár lehet, hogy van esélyünk foglalt vagy rossz kapcsolatból kitekintgető pasiknál, de ha komolyan gondoljuk, csak árt, ha belemegyünk, mert nincs reális esély arra, hogy egy pasi majd kilép a kényelmes életéből miattunk. Max kirugdossák belőle, ha lebukik, de erre nem lehet kapcsolatot építeni. Másik opció, hogy nem gondoljuk mi se komolyan, de akkor

a) fontos-e annyira, egy pár alkalom, hogy esetlegesen tönkre tegyünk vele egy másik kapcsolatot vagy családot?

b) kell-e mindig mindenről lemondani idegenekért és egész életünkben mártírkodni olyanokért, akik a létezésünkről sem tudnak, esetleg meg sem érdemlik?

A szexről nincs mit mondani

Mikor hangosan elgondolkoztam egyik kocsmázásunk alkalmával Drockával, hogy miért is nincs ebben a blogban szó a szexről, hiszen szerves része a szerelemnek, akkor ő azt mondta, hogy neki sose volt ezzel gondja, mit lehet egyáltalán írni erről.

Felidéztem magamban sok alkalmat, hogy mégis hogy megy ez a dolog az ágyban és van köztük megjátszott orgazmus, meg amikor nem tudtam eldönteni, hogy bent van-e már és olyan nem megjátszott orgazmus is, amikor hangosan fel kellett nevetnem utána, annyira boldog voltam.

Ritka az olyan alaklom, mikor arról beszélgettem behatóan a pasijaimmal, hogy tulajdonképpen nekem milyen is a szex velük, hogyan is élem meg és kivétel nélkül mindig a szemükbe néztem és azt hazudtam: veled a legjobb!

Nálam a szex eleinte egy elképesztően misztikus dolog volt, amit a legerősebb és tartósabb kapcsolatnak képzeltem két ember között. Aztán megtörtént és még mindig így gondoltam és ahogy telt az idő úgy alakultak valahogy a dologok, hogy igaznak tűnt az elméletem.
A legutóbbi kapcsolatom során viszont rá kellett jönnöm, hogy a még a nagyon jó szex is egy elég gyenge ragasztó a nem stabil szerelmekhez. Akkoriban igazából sokáig csak azon agyaltam, hogy ha szakítok, akkor már soha többé nem lesz ilyen jó senkivel.
Nos azóta még nem volt semmilyen szexuális élményben részem, mivel én erősen érzelem orientált vagyok ebben a témában. Nálam ez az egész fejben dől el és igazából a biztonságérzetem határozza meg, hogy mennyire szeretem és akarom a dolgot.
Mondok egy példát:
Mikor a legutóbbi pasimmal összejöttem, olyannyira megbíztunk egymásban, hogy teljesen új dolgokba vágtunk bele és napi 2x-3x is szeretkeztünk a mézeshetek időszakban, még nyár közepén.
Mikor elkezdődött a szakítósdi, akkor már a legizgalmasabb dolgokat is unalmasnak éltem meg és részemről egyfajta “na jó, legalább valamennyire nekem is jó lesz” érzés volt bennem. Darab fa voltam és vártam, hogy vége legyen.

Azóta úgy vagyok, hogy nekem az igazán jó szex a nyitottságon és a bizalmon alapszik. Ha egy srácban megbízom és nyitott az amúgy sem túl extrém (én az a konzervatív típus vagyok) vágyaimra, akkor nekem már működik a dolog.
Ja…és nem mellesleg az sem árt, ha mondjuk szerelmes is vagyok belé.

22 nap

asdasdasd. vállak bemelegítve. 3 2 1 . taps. mehet az írás!

Sikerült lezárnom a több éves huzavonámat és már dugni sem járunk össze ! 22 nap.
Igazából ezúttal már összejövős posztot akartam írni, de a szerelemhez nincsenek jól bevált módszerek és pont ez a jó benne. Nem kémia, nem pszichológia, semmiféle tudományhoz sem köthető. Szerelem van. Punktum.

Egy kismacska és 22 nap.
Van az a bizonyos utolsó csepp. Éreztem. Plusz egy cukor szemecske a mérlegre. Amikor érzelmileg átlendül a másik oldalra az ember. Amikor azt mondod, hogy neeeem. Ezt én már nem bírom ki ép ésszel. Exem beszerzett egy új kismacskát. Cuki fehér. Tetszett is. Összevissza ugrált, én meg fröcsköltem a vízzel. Épp tanulta mit szabad és mit nem. Hát sok mindent nem szabadott. Mégis ez a dög, ez a pamacs vezetett el az érzelmi fordulóponthoz, hogy én bocsánat, de nem bírom elviselni. Aztán ki lettem rakva olyan dumával, hogy ennek nem lesz jövője köztünk blablablablablabla. Én meg annyit mondtam:

Jó.

És feldobtak egy állást cseresznyekertbe szöszmötölni. Kérdeztem mennyi lesz a napi munkaóra. 11-12. Amiből aztán lett 16-18 is. Nem volt időm érezni, gondolkodni, nosztalgiázni, depizni. Nem volt netem. Nem is értem rá, nem volt erőm a külvilággal foglalkozni. Non-kávézóból átmentem napi 8-ba végül. Megtanultam tökéletesen kézen állni. Megtaláltam a balance-t önmagammal. Fura, mert 1 éve próbálgattam és pont most jutottam el idáig 🙂 22 napig tartott ez a paradicsomi állapot, azóta itthon vagyok és új emberként tértem vissza. Főnix újra főnix ^^ 😀

A kiszemelt lány akiről a posztot akartam írni, na hát az talált magának valami táncos pasit.
Erről eszembe jut, ahogy a főnök ordibálta habzó szájjal az egyik órabéresünknek:
Főnök: Bobiiiii!!!!!!! MEGÖLLEK!
Bobi: Mit bánom én! 😀

Romániai magyarokat hoztak dolgozni, akik még mindig valamilyen szinten falusi állapotokat őriznek. Nyilván a szerelemről is másképp vélekednek, mint mi városiak, a felgyorsult világban, és bár náluk is van facebook, az igazi hírfolyam az utcákon van: ha valaki túl sokszor vált partnert az nem sokáig fog. Híre megy 3-4 faluval odébb is ha hülye vagy. Kicsit kegyetlen rendszer, de önmagát szabályozza. Viselkedj, mert megvernek a családtagok, megköveznek a főutcán. Egészen rákaptam a varázsára. Beválasztottam magam mellé egy fiatal párost akik gyengén szedtek, nekik jobban megérte akkor órabérben segíteni a szállítmány összekészítésben, ebédosztásban etc., jó volt őket nézni, még csak 1 éve jártak, de komolyan gondolták (18-19 évesek). Náluk az még a szokás, akit elsőre választasz az marad meg életed végéig. Igen most arra gondolhattok amire én gondoltam és szóvá tettem “Szép dolog a szerelem… 2 napig!! :D”
Ez onnan jött, hogy egy osztálytársam 2 évig halálosan szerelmes volt egy csajba, bánatában már szétfüvezte, ginázta, katizta magát, aztán végre beadta a derekát a csaj. Jártak. 2 napot. Aztán letiltotta a gyereket, nem beszéltek többet. Na újabb 1 hónap füvezés, nagy depi, na de innen jött ez a szállóige.
Na konkrétan megsértődtek, hogy ők nem ilyen 2 naposak. Már-már meghatódtam. De azért megnézném őket még 1 év múlva :DDDDDDDD
*gonosz vagyok* =/

A kedvenc képregényem, avagy miért szeretünk bele mindig abba akibe nem kéne 😀 !

Annyiszor megérinthettem volna…

Számos tudományos és kevésbé tudományos cikket találni az érintés fontosságáról. Hihetetlen erejű kötődést és függőséget tud okozni. Nem csak egy anya-baba kontextusban, hanem egy kapcsolatban vagy annak kialakulásában is.

Sokszor nem is tudatosul bennünk, hogy miért kezdünk el vonzódni valakihez, helyette egyszer csak arra döbbenünk rá, hogy Ő kell, bármi áron. Egy kedvenc történetem egy sráctól, mikor mesélte, hogy volt egy kolleganője, akivel ahányszor elmentek egymás mellett a folyosón, a csaj végig húzta a kezét a hátán, és teljesen megőrjítette vele, mert mindeközben nem tehetett semmit, mert a csajnak volt pasija és csak játszott vele.

Volt egy srác, aki otthagyta volna az imádnivaló, vagány, sexy és értelmes barátnőjét, miattam, csak mert amikor közénk került és segítettem neki sokszor úgy beszéltem vele, természetesen melóról, hogy közelebb gurultam, hogy mutogatni tudjam a monitoron is, hogy mit-hogy-mikor-miért és amíg magyaráztam végig összeért a lábunk. Akkor még titkolta, hogy van barátnője, így volt benne némi szándékosság is, de ebből soha semmi többet nem mutattam ki, nem beszéltünk magánéletbeli dolgokról és nem viselkedtem vele másképp, mint akárki mással. Míg nem egy közös buli alkalmával bevallotta, hogy érez már egy jó ideje. De elmondtam neki, hogy ez nem fog menni és nem hagytam hülyeséget csinálni.

Egy nagy crush-om volt tavaly januárban, ahol szintén ott fordultak a dolgok nagyot, mikor síelés alkalmával bejött a szobába, befeküdt beszélgetni közém és egy másik csaj közé, akit akkor ott ismertem meg. Ahogy beszélgettünk, összeért a lábfejünk és valahogy összegabalyodtak, anélkül, hogy bármi jelét adtuk volna, beszélgettünk tovább, mintha mi sem történt volna. Végül úgy aludtunk el, hogy fogta a kezem. Egy másik alkalommal ültünk egymás mellett a kanapén, beszélgetés közben, mikor is fogtam magam és az ölébe hajtottam a fejem, háttal neki, összekuporodva. A hajam meg a hátamat simogatta, majd magához húzott, fölém hajolt és akkor először megcsókolt.

De még sok ilyet mondhatnék.

Múlt héten pénteken történt, hogy újabb reménytelen crush-ba csöppentem bele. Van egy srác, aki az utóbbi időben elég sokat van fenn pesten. Eddig remote dolgozott be, úgy decemberben elkezdett feljárni dolgozni, most pedig már albérletet is keresett és többet van itt, mint otthon. Sőt, tulajdonképpen, amennyit velünk tölti a szabadidejét, nem is tudom, hogy egyáltalán mikor lehetett otthon az utóbbi egy hónapban…

Meló után beültünk hárman a 360 Bar-ba, amiről azt kell tudni, hogy az Andrássy úton a Párizsi Nagyáruház legtetején nyílt rooftop bar, vagyis körbe végignézhetsz egész Budapesten fentről. Gyönyörű. 🙂 Szóval már másodszor keveredtünk ide, mert nem tudunk betelni vele, de most valahogy úgy alakult, hogy kettesben maradtunk, méghozzá elég hamar, mert a másik srác aki velünk jött, ment moziba a haverjaival és ott hagyott bennünket. Nekem másnap egész napos teljesítmény túrám volt a Balaton felvidéken, ami előtt úgy terveztem, hogy még emberi időben hazakeveredem és alszom egy jót, de nem egészen így történt. Még mikor hárman voltunk és közöttünk ült a másik srác, fogta magát és inkább átült velem szemben pár perc eltéréssel.

Mikor kettesben maradtunk, meghívott egy mojito-ra. Hivatalos volt egy régi iskolatársa szülinapi bulijára, de nem akart már hazamenni előtte, mert összesen két jegye maradt, egy az oda útra, egy pedig onnan haza, így meg akarta várni, míg hívják 10 körül a srácok, hogy ott vannak és akkor átmegy. Fel is hívták 10 körül, de ahelyett, hogy elment volna, hajnali fél 1-ig beszélgettünk mindenfélékről. És mikor indultunk is, még egyszer körbe szeretett volna nézni, amit nem kapkodtunk el. Végül 3 óra alvással mentem másnap túrázni, de egy percig sem bántam. Abban a három órában vele álmodtam. Reggel elküldtem neki két számot, amit előző alkalommal hallottunk ugyanott és ismertem.

A héten voltunk moziban. Úgy alakult, hogy a kezembe nyomták a jegyeket, hogy osszam ki én, és hát ugye egész véletlenül úgy osztottam ki, hogy mellém kelljen ülnie. Mindezt úgy, hogy nem neki adtam utoljára, ellenben enyim volt az utolsó, a középen lévő darab. Kiosztottam előbb az egyik feléről kettőt majd a másik feléről is kettőt, csak, hogy ne legyen gyanús. Film közben úgy helyezkedtem, hogy a karfán még az én oldalamon maradjak, de épp összeérjen a karunk. Nem húzta el a kezét. Volt, hogy evett popcorn-t és addig elvette, de utána ugyanúgy tette vissza.

Pénteken együtt kajáltunk, megint hármasban, csak most más volt a harmadik. Szóba került, hogy kinek mik a tervek a hétvégére, mikor is megbeszéltük, hogy másnap beülünk megint a 360 bar-ba, utána gokart, aztán még valahova. Eredetileg már aznap is akartam volna menni iszogatni, de más programjuk volt. Hívott, hogy csatlakozzak, de egy másik társasággal mentem végül. Szóba került az is, hogy volt szó grillezésről is, és hogy abban is benne lenne, de mondtam, hogy messze lakom és már késő megszervezni.

Szombaton fél órát késtem. Kaptam tőle/tőlük ajándékot is a szülinapomra. 🙂 Megittunk egy sört az opera közelében, amíg vártunk még egy lányt aki később csatlakozott, meg vártuk, hogy az Andrássy-n elbontsák a kordonokat a felvonulás után és bejussunk a 360-ba. Ott is ücsörögtünk egy darabig, végre lecsaphattunk a napágyakra is. Aztán átmentünk kalandosan a gokart pályára. A buszon egymás mellé kényszerültünk megint, én ültem le először, a többiek pedig úgy ültek, hogy neki már csak mellettem jutott hely.

Gokartnál egy kihalt pláza mínusz harmadik szintjén voltunk. Ki kellett töltenünk az adatainkat a versenyhez. Átlestem a papírjára, csak hogy lássam a születési évet. Lehet, hogy csak beleképzeltem, de mintha ugyanígy tett volna. Két futam között felmentem a földszintre mosdóba. Mikor jöttem ki, pont akkor ment be, de nem látott, én is már csak a lábát ahogy csukódott az ajtó. Megvártam egy oszlop mögött bújkálva és halálra ijesztettem, amikor kijött. 😀 Mutatta, hogy összekoszolta a fehér pólóját a gokart. Mivel megállt én meg már egy-két méterrel előrébb voltam, visszamentem hozzá, megnéztem és nagyon kellett koncentrálnom, hogy kibírjam anélkül, hogy megérinteném a mellkasát, ahol a szinte észrevétlen foltot mutatta.

Onnan átmentünk a Godzsu udvarba összeszedni egy barátnőmet. Elfáradt a gokart-ban, és a metrón, mikor le kellett volna szállnunk a kezét nyújtotta, hogy húzzuk fel az ülésből. De még azelőtt visszahúzta és felállt magától, mielőtt, összeszedtem volna magam és érte nyúltam volna. A Godzsu udvarban, úgy intézte, hogy mellettem üljön, de az is lehet, hogy csak Tomival szemben akart ülni. De valahogy nem akaródzott mennem, mikor Szilvi kérdezte, hogy megyünk-e át táncolni a Hello Baby-be. Végül búcsúzáskor puszival köszöntünk el, ahol volt alkalmam ügyetlenül megérinteni egy pillanatra.

Nem bírom ki, hogy ne. Vonz. Eddig összesen 2x éreztem ilyen függőséget. DE ebből sem lesz semmi. Akármennyire nem beszél róla és nem jár haza, tudom, hogy tabu. Felesége van. Én meg majdcsak kinövöm. Lassan igazán megtanulhatnék együtt élni a balszerencsémmel. Próbálom elkerülni, de az ösztöneim nem engedik. Holnap és holnap után is közös progink lesz. Ha rajtam múlna, minden nap el tudnám viselni, hogy a közelében lehessek…

Egyenjogú vagyok, de nem futhatok utána?

Sziasztok! Én ezer éve kértem meghívást erre a blogra, mert volt egy pár jó témám, amiről írni lehetne és hát most itt vagyok, hogy okosságokat mondjak (vagy legalábbis tapasztalatokat).

Én egy eléggé feminista nézeteket valló csaj vagyok és így aztán az első hosszabb kapcsolatom után (1,5 év és 17 éves voltam) úgy gondoltam, nekem már nem kell ezeket az ócska, régi és amúgy is elavult szabályokat követnem. Ha egyenlő vagyok jogilag, papíron és képességeimben…akkor miért is ne futhatnék én utána?
Két ilyen kapcsolatom is volt zsinórban és hát el kell, hogy mondjam, ez így valahogy a férfiaknál nem működik. Két idősebb férfi ismerősöm is mondta, hogy bár ő találkozna egy ilyen lánnyal (“Csak ne lennél ilyen kis fiatal”) és az ő bíztatásuk is részben hozzátett ahhoz, hogy azt gondoljam, ezzel a hozzáállással a helyes úton járok.
De nem.

Első ilyen kapcsolatom:
18 évesen, hosszú huzavona után kilépve az első komolyabb kapcsolatomból megismertem F-et és mivel azt gondoltam, hogy baromi helyes (most már nem látnám annak szerintem) és hasonló az érdeklődése is , mint az enyém, tuti főnyeremény lesz (hát igen, akkoriban még ennyi is elég volt). F személyisége alapvetően visszahúzódó, amilyen én egyáltalán nem vagyok. Mindemellett kevés barátja volt és azok sem az igaziak valahogy. Folyamatosan arra vágyott, hogy nagyon népszerű legyen, de ez sem jött össze. Állandóan baja volt önmagával és evészavarai is voltak. Emellett se rendes szakma, se semmilyen képzés és mindig a gép előtt lógott, WOW meeting miatt képes volt lemondani randikat. Meg persze a magyar-animés szubkultúrába tartozott erősen, amihez nagyjából semmi közöm nincs.
Kész főnyeremény a srác, ugye?
Hát szerintem sem.
Azért futottam utána, mert akkor a hülye fejemmel úgy gondoltam, hogy makacsul kitartok az első megérzésem mellett, hogy igenis ez a srác mellém való és nekem vele kell lennem és érdemes küzdeni a kapcsolatunkért. Nos, ez abban merült ki, hogy ha megbántott valamivel (amire sűrűn volt példa), akkor bevágtam a hisztit, szakítottam vele, majd megkerestem és visszaédesgettem. Végén már ott tartottunk, hogy kialakult egyfajta függőség részéről. Csinálta a bajt, a konfliktust, hogy menjek és oldjam meg. Sírva hívott telefonon, hogy baj van a kapcsolatunkkal és én már rohantam is, hogy hősként megmentsem a napot. A szex siralmas volt, én kezdeményeztem mindig és ezt kaptam válaszként: Te mindig csak “azt” akarod! Itt volt az a pillanat, mikor kb. nem hittem a füleimnek és rájöttem mindenre. Teljesen megfordítottam a kapcsolatunkat.
Persze a hatalmas magánya miatt én voltam számára az egyetlen ember a világon. A barátai cserben hagyták, részben miattam és senkije nem maradt. Így aztán a szakításunk után még hosszú hónapokig hívogatott, keresett és könyörgött, hogy kezdjük újra, hiszen ezért (?!!) érdemes küzdeni. Ez odáig elnyúlt, hogy közben már bele is futottam a következő ilyen kapcsolatomba…de erről majd a következő bejegyzésben.
Nyilván vannak szép emlékek is (1 évig voltunk együtt) és örülök, hogy megismertem ezt az animés világot, bár nem maradtam benne. Azt se mondhatnám, hogy nem volt jó érzés ebben a férfi szerepben lenni, hiszen mindig fontosnak érezhettem magam, felelősségteljesnek. Csak hát sajnos ezzel a módszerrel pont azt nem sikerült elérnem, amit mindig is szerettem volna: Egy kapcsolatban egyenlő fél akarok lenni.

Hogyan hitetsd el a másikkal, hogy akar téged?

Messze a legjobb trükk arra, hogy megszerezd akit akarsz, bárki bármit mond. És sajnos-szerencsére akkor is működik, ha a másik is sejti, hogy mire megy ki a játék.

Az elmúlt félévben már a második ilyen esettel kerültem szembe, ami el kell ismernem statisztikailag egy igencsak meglepő eredmény, tekintve, hogy az ismerősi körömben viszonylag kevesen értenek hozzá. Bár két kissé eltérő alkalmazásban, de ugyanazt a módszert használták a srácok rajtam, akarva-akaratlanul, úgyhogy inkább elmesélem mindkettőt, mert megvannak a maguk tanulságai.

I. Eset: 2-3 hónap az elhatározástól a győzelemig

Az első srác saját bevallása szerint decemberben nézett ki magának, de már egy éve haverok voltunk ekkor, és ami még plusz megkavart a képbe, hogy ugyebár neki volt egy 2.5-3 éves kapcsolata, én meg akkor vallottam be neki, hogy egy haverjáért vagyok oda, akivel kavartunk fél éve és épp velünk is volt (meg a srác barátnője is) azon az ominózus vonatúton, amikor emberünkben először megfogalmazódott az elhatározás.

Egyszerre indult előnyből és hátrányból is, mivel bár tök jóban voltunk és már addig is hajlandó voltam vele kettesben is találkozni, mert nem éreztem furának és meg sem fordult volna a fejemben, hogy bármit is akarhatna, másfelől viszont a barátnőjével is haverkodtam és járkáltam el korizni többek között. Akkoriban kezdett megromlani a kapcsolatuk, ami elég feltűnő volt akkor is, amikor együtt voltak, és mindketten panaszkodtak is nekem, amit akkor még szomorúan fogadtam és igyekeztem tanácsokkal ellátni őket, hogy együtt átvészeljék ezt az időszakot és együtt maradjanak. A srác persze ezeket direkt nem fogadta meg, amit akkor még hiú büszkeségnek tudtam be.

1. Alakíts ki olyan képet magadról, amivel magad mellé állítod.

Régóta ismertem és az a kép alakult ki bennem róla, hogy egy intelligens, jó humorú, korrekt és hűséges ember mind a magánéletben, mind a munkájában. (Utóbbi kettőt sikerült később megcáfolnia). Amikor már komolyabb gondjaik voltak a barátnőjével, lehangoltnak tűnt, tequilázni kezdett és ehhez többször elrángatott, mint társaság, néha másokkal együtt, néha csak kettesben. Ami miatt le a kalappal előtte, hogy rossz szót nem szólt igazán a barátnőjéről, mégis sikerült úgy mesélnie, hogy ő tűnt az áldozatnak. Valamint nem is próbálkozott be, amíg először nem szakítottak. Folyamatosan olyan összeférhetetlenségi indokokat hozott fel a kapcsolatuk ellen, amiről tudta, hogy velem nem lenne gond, sőt, amiket én kifejezetten szeretek csinálni meg benne lennék, meg amikben más vagyok. Ez persze két eredménnyel járt: először is hízelgett az ego-mnak, hogy a barátnőjével összehasonlítva jobbnak tart, másrészt akaratlanul is beleképzeltem magam a szerepbe, amibe ezek szerint milyen jól beleillenék…

2. Törj ki a friendzone-ból

Amit ezután tett, mindössze egy aprócska változtatás volt a viselkedésében: amellett, hogy még mindig legjobb barátként kezelt, néha becsúsztak olykor-olykor olyan megjegyzések is, elejtett szavak és viccelődések, amik kifejezetten nem a legjobb barátjának, hanem egy nőnek szóltak. Többször is megjegyezte, hogy, “túl okos vagy”, ha valami logikus érvvel támasztottam alá a véleményemet az övével szemben, vagy rávilágítottam egy-egy tévedésére. Ez persze megint csak jól esett az ego-mnak. Nem egyszer ért hozzám játékosan, összeborzolta a hajam, de semmi komolyabb. Mégis, az érintések nagyon fontosak minden érzelmi kötődés kialakulásában. Aztán voltak egész meglepő erotikus utalásai is, amivel meg sikerült elérnie, hogy már én is többször elképzeltem, milyen lenne vele. DE. Ezt remekül ellensúlyozta azzal, hogy újra meg újra elmondta, hogy én vagyok a legjobb barátja, és nem lógott a nyakamon, nem keresett többet, mint előtte. És ez egy fontos pont: megtartani a bizonytalanságot. Mi van ha akar valamit? Mi van, ha csak beképzelem magamnak? És innen már csak egy lépés, hogy arra a következtetésre jut, hogy bizony ezt ő akarja.

3. Találd meg a megfelelő alkalmat

Többször is hívtak már át régebben a barátnőjével magukhoz, hogy ha későig bulizom a városban vagy filmezni támad kedvem, menjek át, van egy vendégszobájuk. Mindaddig visszautasítottam az ajánlatot. Nem is azért, mert fura lett volna, hanem mert nem szeretem különösebb ok nélkül másik segítségét igénybe venni. Ha vagyok olyan állapotban, hogy haza tudjak menni, inkább hazamegyek.

Egyszer elhívott a kedvenc beülős helyünkre, ahol eddig csak cranberry cider-t ittunk, ami közös kedvencünk és beszélgettünk. Az az este is úgy indult, azzal a különbséggel, hogy első körre 4 tequilát rendelt a cider-ek mellé. Majd a második körre 6-ot, és ez így folytatódott, amíg fejenként 10 tequilát le nem nyomtunk. Érdekes módon nem nagyon rúgtunk be tőle, épp csak annyira, hogy többet beszéltem a szokásosnál, és mikor indultunk volna haza és megkérdezte, hogy nem megyek-e át inkább, mert milyen messze lakom, ő meg 5 percre, vele mentem. Egyéb bútordarab híján az ágyára telepedtünk és addig dumáltunk és meséltünk cikis sztorikat egymásnak, amíg bele nem aludtunk. Semmi nem történt, egy ujjal nem ért hozzám, csak jól éreztük magunkat, beszélgettünk és ruhástul ott az ágyban elaludtunk, ahelyett, hogy akárcsak a vendégszoba vagy bármi más felmerült volna.

Reggel elköszöntem és hazamentem.

Legközelebb egy buli után ajánlotta fel, illetve kért meg, és tett célzásokat rá, hogy hozzak a bulira magammal fogkefét is és aludjak ott. Így már kicsit másabbnak hatott a történet, de naivan az legutóbbi baráti estéből kiindulva nem gyanakodtam különösebben. Akkor vörösboroztunk kicsit, filmeztünk, beszélgettünk, és megint csak nem történt semmi különös. Aztán mikor rámutattam a karkötőjére, hogy tudja-e, hogy barátság karkötő és ha leszakad magától, akkor valóra válik a kívánsága, amit akkor kívánt mikor feltette a kezére a készítője, mire nem válaszolt, csak megragadta a csuklómnál a kezem, és így aludtunk el.

Reggel elköszöntem és hazamentem.

Eddigre már letagadhatatlanul vonzódtam hozzá, de azért igyekeztem nem adni különösebb jelét, márcsak a körülmények miatt sem. Legközelebb, mikor bulizni mentünk már úgy készültem, hogy tudtam, hogy át akarok menni. Együtt is mentünk haza. Boroztunk és epret ettünk, majd fájlalta a vállát, és a derekát, úgyhogy megmasszíroztam. Nem ellenkezett, mikor levetettem vele a pólóját és oda meg vissza volt a masszázstól, dicsért, hogy jobb, mint a termál fürdőben ahol befizetett egyre. Aztán úgy alakult, hogy meg akarta mutatni mit tanult tőlem az előbb, vagy én akartam viszonzást, már nem tudom, de cseréltünk. Ő is levetette velem a pólót és kikapcsoltatta a melltartómat, mert hát ugye útban van. Onnan pedig már egyikünk se fogta vissza magát.

Mindennek a tanulságához hozzátartozik a történet vége is, mivel azért lett vége, mert 4x visszatáncolt az exéhez, amikor is elegem lett és elküldtem melegebb éghajlatra, és az is beletartozott, hogy amiket az elején felvázolt magáról, nem volt igaz, és valójában nagyon is különböztünk a lényeges dolgokban. Ha másnak adod ki magad és úgy csábítasz el valakit, nem lesz hosszú életű a dolog.

II. Eset: 3 hónap és még vacilálok, hogy mi lesz a vége

A mostani srác pár hónappal utána jött rá, hogy szingli vagyok és körülbelül ekkor is gondolt először arra, hogy mi lenne ha… Ez kicsit más, sok szempontból. Először is vele nem voltunk haverok, nem nagyon beszéltünk előtte. Valamint ő szingli. Az egész úgy kezdődött, hogy szerveztem egy nagy össznépi síelést és megkeresett, hogy hallott róla és őt is érdekelné és jönne. Jött is, de ott még nem különösebben beszéltünk. Aztán egyszer szerveztem egy össznépi mozizást, ahova megkérdeztem többek közt őt is, hogy érdekli-e a film, van-e kedve csatlakozni. Utóbbinál lett gyanús, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonított a meghívásnak, hálás volt, hogy meghívtam, pedig szó nem volt randiról meg semmi egyébről. Valamint hozott a kedvenc édességemből a mozizásra, amit megint csak nem tudtam hova tenni.

1. Hívd fel magadra a figyelmet

Amire felfigyeltem lassan, hogy először csak néha-néha belájkolta a post-jaimat facebook-on. Meg hívott squash-olni arra hivatkozva, hogy kell még egy ember. Aztán kommentelgetni kezdett, és mára már minden egyes post-omat lájkolja és/vagy kommenteli. Válogatás nélkül. Tényleg válogatás nélkül. Szerintem túlzásba vitte, de az elején figyelemfelkeltésnek jó volt. Illetve a mostani ész nélküli like-oknak is van eredménye, pl. azt vettem észre magamon, hogy kifejezetten várom minden post után, hogy na, ezt vajon mikor lájkolja be? Úgyhogy egyfajta függőséget sikerült elérnie vele.

2. Ne hagyd magad elkönyvelni csak barátnak

A legjobb, ha úgy tudsz barát maradni, hogy emellett célozgatsz és kétértelmű megjegyzéseket is teszel, hogy a másik véletlenül se felejtse el, hogy potenciális pasi/csaj lehetnél, de legalábbis kénytelen legyen eljátszani a gondolattal. Persze itt is nyerő ötlet volt bevetni a “te egy okos nő vagy” bókot (ha ennyien mondják, a végén még elhiszem! :O), de olyan témára se árt terelni a beszélgetést, ami kapcsolatokat érint és óvatoskodva ki lehet deríteni mennyi esélyünk van, vagy hogy áll a másik bizonyos kérdésekhez. Én például nem véletlenül felvetettem egy ellenérvemet általános hozzáállásként csomagolva vele és a szituval szemben, történetesen azt, hogy házi nyúlra nem. Amire ő persze egyből el is akart oszlatni az efféle kétségeimet… Sőt ami még trükkösebb volt, hogy mindezt úgy, hogy elárulta, hogy volt már ilyen szituban és jól kezelték. Ezzel bár nem győzött meg, de kíváncsivá tett, hogy vajon kivel és hogy ment és egyébként is.

3. Ne árulj el mindent elsőre

Amivel főleg fenn tartja az érdeklődésemet az az, hogy bosszantóan titokzatos. Arra kellett rájönnöm, hogy nem sokat tudok róla, ha egyáltalán tudok valamit. És persze baromira élvezi szerintem, hogy bosszant. Néha hív programokra, amiket általában visszautasítok, vagy olyan távoli tervek, hogy kitudja mi lesz még addig. De ha hívom valahova szinte mindig lemondja, ha nem mindig… És persze ez is bosszant. Ezek megint olyan dolgok, amik fenn tartják a bizonytalanságot, és a végén még bebeszélem magamnak, hogy igazából ezt én akarom jobban, és türelmetlen vagyok, holott valószínűleg direkt nem lép, hogy én küzdjek. És amikor már-már hajlok afelé, hogy küzdjek és olyanokat csinálok, amiről szerencsére csak én tudom, hogy nem szoktam, akkor azért néha bevillan a felismerés, hogy ácsi! Ő akarja, neki kellene küzdenie, nem nekem. És ilyenkor visszaveszek és nagyon reménykedem, hogy én is bosszantom legalább ennyire.

4. Mutatsd azt az oldaladat, akivel el tudná képzelni az életet

Vannak olyan dolgok, amiben nagyon is hasonlítunk. Úgy tűnik két hobbink is egyezik, az egyik, hogy mindig megyünk valahová és csinálunk valamit, nem bírunk a seggünkön ülni, a másik pedig a süti sütés. Ami valljuk be egyik nagy gyengém, hogy ha egy pasi a konyhában is megállja a helyét…

De még mindig nem ismerem, az ész érvek ellene szólnak és bár érdekel, nem tudom mihez kezdenénk, ha össze lennénk zárva egy délutánra. Könnyen meglehet, hogy munkáról kezdenék fecsegni. 😀

630 nap

Hullámvasút. Egyszer úgy érzed sose szeretnél kiszállni, máskor pedig már rosszul vagy az egésztől.

630 nap.
Ennyi ideje vagyok egyedül.
Vissza kellett néznem a naplómat, mert már nem emlékszem mikor volt vége az utolsó kapcsolatomnak.

Elgondolkodtatott amit drocka írt a boldogság keresésről.
Én az utóbbi időben keresés helyett megküzdöttem érte. Nem igazán a szerelem terén.
Sokkal inkább a karrieremre koncentráltam. Talán küzdésnek mégse nevezném, mert beleszerettem, minden időmet azzal töltöttem, hogy hogyan lehetne jobban, gyorsabban, hatékonyabban, kreatívabban… Teljesen megszűnt a külvilág.
Érdekes most felkapni a fejem kicsit, körbenézni és látni másokat, akik a szerelmet választották ugyanerre az időszakra és most értek a vége felé.
Hullámvasút. Néha megkérdezem magamtól: megéri-e vajon az a kis boldogság, azt a szenvedést, amit a vége okoz?
És vajon megéri-e azért a kicsi rosszért eldobni egy kapcsolatot, ami olyan jónak indult?

Valahogy ami az elején zavar egy kicsit, mindig elhatalmasodik miután elszállt a rózsaszín köd. Egy idő után elviselhetetlennek hat.
Kezdem azt hinni, hogy csak úgy éri meg beleugrani egy kapcsolatba, ha a szerelem mellé az a kis hátsó hang is csendben marad, ami máskor olyan hevesen sorolja az ellenérveket.
Mert igenis van, aki – érzések ide vagy oda – mégsem való hozzánk. Akit később meg akarnánk változtatni, pedig akkor is pont ugyanolyan volt, amikor elkezdődött.

Néha hiányzik valaki, egy biztos pont, akihez jó lenne hazaérni, aki megnyugtatna, aki kikapcsol, aki mellett önmagam lehetek.
De félek, addig amíg az orrom előtt nem áll, vállon nem ragad és meg nem ráz kétszer, hogy “hékás, itt vagyok”, addig vakon elszaladok mellette…

Hülyeség és szorgalom

“- Benjii, te méér nem halsz meg?
– Mert… Mert nekem 50 életem van…. nektek meg kettő…”
“KISBENCEKISBENCEKISBENCEKISBENCE
– Mondjad!
– TRRRR. AGYONTALÁLTALAK. HAH HAH HAH…”
“Edző: lassíts! Az ott nem a Schpidermann? Ja nem… de az is így dobálja a fejét menés közben…”
“KISBENCEKISBENCEKISBENCE. AZ ÉREM EGYIK OLDALÁVAL LEHET LŐNI…. A MÁSIK A PAJZS. TRRRRRRRRRR TRRRRRRRRRRR ja pajzzsal nem tudok lőni”

(2013.03.24- Kedvenc beszélgetésrészletem gyerekektől, egy judo verseny utáni kisbuszban)

Ekkor még nem tudtam mi fog velem történni… de elhatároztam, hogy mindenben a legjobbat akarom nyújtani, noha ha ez akkor még csak egy elhatározásként lebegett a fejemben.
Nem húzom az időt, úgyse írnék, mert nem lenne pofám, ha nem hoztam volna tőlem telhetően a maximumot. Ami ebből titeket érdekelhet az természetesen a párkapcsolati vonatkozás… Tehát, 4. évforduló után, mondván mi már túléltünk mindent, ideje új szintre emelni a kapcsolatot. (Ugye ti is sejtitek, hogy ennek nem lesz jó vége?)
Vállaltam részidős takarítós melót, tökre dukált a részidős képzés mellé, én voltam a megtestesült part-time lover.

Nagy reményekkel vágtam bele az egészbe, Lovasit idézve “Én már elterveztem mindent, egy életre elég a dolgunk, ígérem nem lesz sok időnk egyedül lenni, úgy már voltunk…”
Azért elég feszített volt a tempó, éjjel meló, felkelsz délután, főzöl, kaja, takarítás, mosogatsz, délután edzés vagy tanulás, lényegében délután 6-ra kész vagy mindennel, ekkorra hazaér legkésőbb a másik feled is, normális esetben eldörren egy vad “welcome home sweetie” puszi, esetleg egy közös vacsi főzés, ha az meghiúsulna a hormonok miatt akkor úgyis 45 perc múlva csenget a pizza futár, utána be lehet rakni egy-két ruhát a mosásba vagy lementek együtt edzeni, hazaérve meg még belefér egy sorozat/anime/film akármi.
De ez csak a normális esetben című variáció, valójában a kedvesem beült a gép elé és komoly játszmákkal lehetett csak onnan kirobbantani, ami azért gáz mert ha tulajdonképpen 5 óránk van együtt és abból 3 óra gép előtt telik, akkor nagyon komoly sakktudás szükségeltetik mindenre időt szakítani.
Ennyit az együttélés örömeiről. Novemberben már itthonról követtem a világ eseményeit és a sebeimet nyalogatva igyekeztem levonni a megfelelő tanulságot az egészből. Nem kell hozzá végül is hatalmas zsenialitás, azt hiszem a történetet felesleges tovább ragozni. Kedvenc mondásom egyébként, hogy ha a szorgalom hülyeséggel párosul annak jó vége nem lehet. Hát maradjunk ennyiben 🙂

Egyébiránt most, hogy szingli vagyok és tekintve, hogy már most nem tetszik ez az állapot, megpróbálom a blog minden eddigi felhalmozott tudását felhasználni, ahhoz hogy elnyerjem a jelenlegi ‘új’ választottam szívét…

*Folyt köv*

Dirty little games

Néha annak van igaza, aki összeesküvés elméleteket gyárt.
Megesik, hogy a véletlenek nem véletlenek.

Általában végtelen a türelmem és nem lehet felbosszantani, de ha valakinek sikerül, akkor szerelemben és háborúban mindent szabad.
Nem szeretném az előzményeket túlragozni, sokkal inkább arra térnék ki, hogy vigyázzatok, ha egy exetekkel nem a legjobban váltak külön az útjaitok.

Egy ideje gondolkodtam már rajta, mikor Michael belájkolgatta a siklóernyős képeimet, vagy mikor topmodell félmeztelen lányokat osztott meg a nagyvilággal, de csak 1-2 hete pottyant ölembe a lehetőség, hogy egy kis darabot vissza osszak abból, amivel elbúcsúzott tőlem anno. Tulajdonképpen fél éve érlelődik már bennem, mióta először elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy elkezdtem futni és volt időm gondolkodni BÁRMIN is. És nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy még mindig nem tettem túl magam azokon a dolgokon, amikkel megkeserítette az életem.

A lehetőség a revange-ra pedig meglepően kézenfekvő volt. Egy közös (lány) ismerősünk megkeresett, hogy mi újság velem, rég beszéltünk, stb. ami igaz is, és elég volt megemlítenem, hogy egy barátnőmmel már egy ideje tervezzük, hogy kimegyünk feléjük, azonnal fel is ajánlotta, hogy mért nem alszunk náluk és megyünk el bulizni, mint a régi szép időkben. (“Slight suggestion” as its finest.) Hogy hívjuk össze a régi csapatot. És bár ő szerette volna exem is elhívni, halkan csendben megjegyeztem, hogy igazán kellemetlen lenne, talán ez annyira nem lenne jó ötlet. Viszont a többiek jöhetnek, haverjai is, akárki más, nyugodtan, rég láttam őket és hiányoznak. (Ismét csak egy slight suggestion..)

Nem mondtam konkrétan, nem kértem, hogy ne hívják meg és ne mondják el neki, hogy ott leszek és hagyják ki a buliból, de mégis.

Igazából gondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha újra találkoznánk.
A) ránk tör a nosztalgia és felforr a hangulat (amiben egész este szánalmasan reménykedtem volna)B) kínos feszengéssel köszönnénk vagy egy-egy udvarias mizujs-semmi után ő a haverjaival beszélt volna az este hátra lévő részében, míg én a csajokkal (ez valamivel valószínűbb)
C) nézhettem volna, ahogy flörtölget össze-vissza (ami végérvényesen tönkre tette volna az estémet.)

Ebből nem nehéz kimatekozni, hogy az 1:2 sikerességi arány (amit sokkal inkább 1:200-nak éreztem) nem nyert. Ennél sokkal vonzóbb lehetőségnek tűnt, ha csak bulizunk kinn egy jót, esetleg még vmi jó pasi is beesik és bódottág. És sajnos a kisördög is vidáman lóbálta a lábát a bal vállamon, hogy háhá, mi lesz, ha rájön, hogy mindenki ott volt, aki számít, még a legközelebbi barátai is, csak ő nem.

Mellékszálként megemlítendő, hogy a két legjobb barátjából az egyikre már régebben is féltékeny volt, mikor ittas állapotban vettem a flörtölgetős poénjait. Ő volt Matzi. Őt is hívtam a bulira, mivel ő volt kb az egyetlen haverja, aki szólt hozzám néha angolul és egész megkedveltem. Az utazás előtti napokban kérdeztem tőle, hogy szeretne-e valamit Magyarországról, vmi különlegességet, vagy valamit ami itt olcsóbb… Nevetve rávágta, hogy egy unikornist!!! 😀 Szóval legnagyobb meglepetésére beállítottam egy nagy plüss unikornissal. 😀 A reakciója bármit megért volna. 😉 Imádta 😀 azóta is azzal alszik és kb. minden nap szóba hozza. És én a bolond embereket SZERETEM.^^

A buli nagyon jó volt, a hangulat, a hely, a zene, a társaság. 🙂 Barátnőmnek megmutattam a legegyszerűbb pasizós trükköt, hamar ki is választott magának egyet.^^ Én is haverkodtam kicsit, aztán megtaláltak a többiek. Matzi egyből odajött, kérdezte, hogy megmentsen-e a srácoktól, de nem kellett. Jófejek voltak, de nem ütötték meg a szintet, szóval egy idő után csatlakoztam a többiekhez. Főleg Matzi-val táncoltunk meg hülyültünk, rengeteget nevettünk, és az este végére bevallotta, hogy legszívesebben lesmárolna, később már azt is, hogy hazavinne, de nem teheti Michael miatt, még ha nincs is itt, nem kavarna velem a háta mögött. Ez szép és jó, én ezzel nem is vitatkoztam, becsülöm érte, hogy kiáll a Bro Code mellett. (De azért mindenképp a saját kis győzelmemnek éreztem, hogy csak ezen múlik). Reggel volt mire úgy döntöttünk, hogy haza megyünk, fél 7-kor el is köszöntünk a fiúktól és mentünk aludni a lányokhoz.

Reggel felkeltünk, reggeliztünk, a fiúk átjöttek a cuccaikért amiket ott hagytak az alapozáskor, és Matzi meg is ígértette velem, hogy tartjuk a kapcsolatot, majd elmentek. Mi meg kirándulni mentünk a hegyekbe, amíg nem jött a vontunk délután. Matzi már a kirándulás alatt írogatni kezdett. Azt hiszem ekkor hallottam a bal vállam felől, hogy “challenge accepted” kaptam az első bökdöséseket a piros vasvillával, hogy “mi lenne, ha…? naaa naaa lééégyszii!!!”

Talán a szemétség az volt, mikor nyilvánosan megköszöntem mindenkinek a bulit aki ott volt az este, tag-elve, stb. ahogy illik. Csak, hogy egyértelmű legyen. Reggelre meg is lett az eredménye: egy üzenet várt Michael-től, hogy tudom-e miért nem mondta el neki Matzi, hogy találkozott velem, csak miután már látta a facebook status-om?

Honnan tudnám? Gondolom, mert nem tudta hogy fogadod majd. – Volt az ártatlan és hivatalos válaszom. Kicsit még erőltetett bájcsevegtünk, végül egy egyszerű kijelentő mondatára már nem válaszoltam inkább. Másnap még rám írt egyszer, ismételt kellemetlen báj-csevej után megint csak nem éreztem úgy, hogy erőltetnem kellene ezt a beszélgetést még és nem írtam vissza.

Kíváncsi voltam a másik oldalra is, úgyhogy később ártatlanul rákérdeztem Matzi-nál, hogy nem került-e nagy bajba a buli miatt. Mint kiderült, Michael kicsit leitta magát, és kérdezgette, hogy volt-e bármi is köztünk és próbált úgy tenni, mint akit amúgy nem izgat, de mégis.

Részemről a realista verziót választottam magamnak: szerintem nem az zavarta, amit szerettem volna, hogy ott voltam egész közel és ő még csak nem is tudott róla és nem találkozott velem, hanem az zavarta volna, ha a legjobb haverja a háta mögött kavar az exével. De nekem ennyi is elég. Én elértem a célom.

A gond a következményekkel van:
1) Matzi-val azóta is hajnalig chat-elünk és egész komolyan belekeveredtünk a dologba. Ami a leginkább aggasztó, hogy bulikban is a telefonon lógtam inkább, minthogy a társasággal foglalkoztam volna (ami nem szokásom), hagytam ki programot csak hogy még beszélhessek vele az este és hanyagoltam nekem fontos dolgokat is. Ez, mondhatni már önmagában is pánikra ad okot. Semmi reális jövője nincs ennek, mint kapcsolat, de még csak kavarás szinten sem kellene belekezdeni.
2) Michael válaszképp lájkolgatni kezdte barátnőm pole dance-es erotikus képeit. (Amit a kisördög sértődötten helyesbíti ribancosra.) Miért baszta fel csupán egy egyszerű like-kal az agyam, ha egyszer én kezdtem és én vagyok mélyebben benne a szarban??

Döntenem kellene hogyan tovább. És attól tartok harc nélkül adom fel. Nem tenne nekem jót most egy ilyen bonyolult kapcsolat.

Büszkeség és balítélet.

Sokszor a régóta vágyott boldogság egyetlen lehetőségéért sem kockáztatjuk a büszkeségünket. Sokszor inkább bántunk másokat, csak mert félünk, hogy máskülönben ők bántanának minket. És legtöbbször észre sem vesszük, hogy mit tettünk, amíg rá nem jövünk, hogy mi magunk ennek a tizedébe is belerokkannánk.

Overly Attached Generation

Egy ideje egyre gyakrabban futunk bele a következő problémába:

Ahogy az internet és a chat-ek világát éljük, már nem kerül külön pénzbe, időbe és energiába elérni egymást, ennél fogva valahogy bevett szokássá vált, hogy a legtávolabbi és kevésbé közeli ismerőseinkkel is napi szinten tudunk kapcsolatot tartani vagy akár bármiféle kommunikáció nélkül is nyomon követhetjük egymás életét. Ez így még önmagában nem is lenne nagy gond, szép és jó. Na de. Elszaporodtak azok az emberek, akik levakarhatatlanok. Akiktől egy perc nyugtod sincs ha véletlenül online vagy. Akik nyafognak ha 10 mp-nél hosszabb ideig nem válaszolsz vagy nem írsz rájuk azonnal amint géphez ültél. Akik számon kérnek, ha nem vagy chat-en egy napig. És sajnos ezek az emberek az életben is ilyenek. NEM.HAGYNAK.BÉKÉN. És fogalmuk sincs róla, hogy a “NEM!!” valóban NEM-et jelent. És ha nem válaszolok valamire, akkor jó eséllyel azért nem, mert nem akarok. Nyilván ha fontos lenne nekem, előbb-utóbb megoldanám..

A megoldás pedig nem egy bonyolult dolog. Legyen önbecsülésed, ne alázkodj meg több, mint egyszer, ha nem vevő rá valaki. Légy értékes, hogy értékelhessenek. Nem elég, ha te megtalálod valakiben mindazt, amit valaha is kerestél, nem elég ha te csodálod őt, minden kapcsolat az egyenlőségen alapul. Ez nem azt jelenti, hogy ugyanabban kell jónak lennetek és ugyanazokat kell gondolnotok és szeretnetek, mindössze azt, hogy kell lennie mindkettőtökben valaminek, amit a másik tisztelni és szeretni tud. Amiért fel tud nézni a másikra. Ha már az ismerkedés elején az a szitu, hogy te odavagy valakiért, de

a) lealacsonyítod magad eleve azzal, hogy kiteríted a lapjaidat és a gyenge oldaladat mutatod, mielőtt bármi olyat mutatnál meg, ami az erősséged

b) te magad sem találsz magadban olyat, ami értékes lehet

c) nem is teszel érte, hogy ez megváltozzon

akkor ne is várd el mástól, hogy ugyanúgy nézzen rád. Építsd fel önmagad. Előbb légy elégedett önmagaddal, különben az egész semmit sem ér. És ne küzdj olyanokért, akiknek nem vagy elég jó. Érd el, hogy mások küzdjenek érted, és csak azért küzdj meg, akiért igazán érdemes, úgy, hogy sose vegye észre. Remélem előbb utóbb az utamba akad valaki ismét, aki tudja a játékszabályokat és akire érdemes lesz időt szakítani. 😉

“A jobb történet”

Az utóbbi időben sok mindenben megrendült a hitem, kezdve magától az élettől a halálig. Na de ne szaladjunk. Karácsonyra megkaptam a Pi élete c. könyvet, amit mostanság Ang Lee filmesített meg – egyébként nem is olyan rosszul, de megint csak ne rohanjunk, maga a könyv is ráérős, csupán 100 oldalt szentel a vallásoknak, mert Pi-nek, igen 3 is van. Noha az Isten szeretetéért mindhárom mentora becsüli a 15 éves Pi-t, dühösek lesznek rá, amikor kiderül, hogy három vallást gyakorol. A szülei racionális tudós gondolkodásúak, próbálják is lebeszélni, ha már mindenképp vallás akkor legyen egy elég. Az anyja úgy próbálta neki előadni, hogy nem juthat 3 mennyországba a végén. Pi azt kérdezte, miért hány ország van ott fent?

A válasz: Egy. Erről van szó. Egy ország, egy útlevél.
Ha csak egy ország van az égben, akkor nem érvényes-e minden útlevél?

Dióhéjban. Érdekes elgondolás. De érdekesnek találtam egy másik filozofikus gondolatsort:
Maga az író egy indiai elbeszélő önéletrajzszerű elbeszélését rögzíti és akkor ráeszmél, hogy ez az ember hálás mindenért, csodálatosnak látja a világot, és ha rágondol a saját életére az csak…. “keletlen tényszerűség” és akkor került képbe egy “jobb történet” nevű kifejezés, amit egy kis magyarázattal lehet a hithez kapcsolni. Pi egyszer havas tájra keveredett egy utazása során és látomásszerűen megjelent előtte a Szűz Mária…
A kételkedők persze megmagyarázzák maguknak, hogy valószínűleg fent a hegyekben kevesebb az oxigén és csö-csökken az a-a-agy ellátottsága… Továbbra is elkötelezettje marad a kételkedő ember a “keletlen tényszerűségnek” és nem veszi észre a “jobb történetet”

A szerelem tüze

Talán a többiek közül nekem van a legtöbb jogom párkapcsolatokról írni, mivel lassan, de biztosan 3 és fél éve van egy jól működő kapcsolatom. Ennek ellenére azért ugrottam be ‘blogot’ írni, hogy a szerelmet keressem, ebben nem hazudtam persze. A tűz egyik jellemzője, hogy kialudhat, így a valódi célom e tűz újraélesztése volt némi gondolkodás révén.

Ducky-val beszélgettünk legutóbb a feelingről, akkor még így hívtuk, Szó szerint idézve mindkettőnknek “hiányzik a régi feeling”, egy közös busz utazás, egy beszélgetés valahol üldögélve.

Ehhez elszeretnék mesélni egy másik blog történetet, egy Afrikát végig camp-elő magyar férfi írta le az ottani, afrikai mentalitást és megfogott egy érdekes gondolat, hogy ugye itt “Nyugaton” leginkább az idő pénz. – Time is money. Afrikában pedig az idő… csak idő. – Time is just time. Mivel akkora szegénység van és munkanélküliség, hogy ők nem sietnek sehova: nincs munkájuk, nincs semmijük gyakorlatilag, de ha van is, az sem sokáig lesz…
Nos a régi feeling is valahol ebben rejlett, amikor az idő csak idő volt számunkra. Manapság már az ismerkedést is időhöz kötjük: ráérek öttől kilencig, de nem tovább. És tényleg felállsz kilenckor. Nem maradsz fél tízig, nem élvezed az életed, mert … mert miért nem ?

Ezek a “time is just time” pillanatok alakítják ki a feeling-et, a lelazulást. Szerintem ezek fadarabok a szerelem tüzére. Egy randi lehet szikra, de az igazi tüzet mi tápláljuk tovább.

Nem nagy tévedés igazából azt kijelenteni, hogy e pillanatok megosztása másokon múlik leginkább. Nagyon is kevés ember van, akiket ki lehet szakítani a “time is money” gondolkodásmódból, sőt, minél idősebb valaki, annál nehezebb (lesz)…

A legördülő menüben látok ilyen bejegyzéseket, hogy hogy szedjünk fel egy v több éjszakás kalandokat… Ehhez is volna egy gondolatom:
Nekem sose volt életcélom az egy-vagy többéjszakás kalandok keresése, mint ahogy gyors éttermekben sem szoktam kajálni. Ezek csak gyors fellángolások és nem csillapítják tartósan az éhséget. Az ilyen gyors(éttermi) kalandok tele vannak hazugságokkal, adalékanyagokkal, sminkkel, színezékekkel… Egy baromi nagy illúzió, amit sokan bekajálnak anélkül, hogy tudnák mi rejlik a húson belül…

– Mentalitás váltás? – megtettem.
Eleinte nagyon rossz visszatérni a házi kosztra. Aztán egy idő után visszaállnak az ízlelő bimbóid a természetes alapanyagokra. Tetszik, mert bár kevésbé intenzív, sokkal változatosabb… Bármire képes és ez a bármi is idővel egyre jobbá válik. Tetszik, hogy fejlődő képes, mert a gyors kajád mindig ugyanolyan volt. A gyors kaja nem kísérletezik, a gyors kaja nem változik. A gyors kaja mindig ugyan olyan rossz – vagy jó marad. – A gyors kajának ismered az ízét. Az egyetlen előnye, hogy mindig tálcán kínálja magát némi pénz és várakoztatás után. A gyors kaját a társadalmi elvárások tüzelik fel, az otthoni koszt viszont egészen másképp készül. Egyrészt lassú tűzön így sokkal több időbe telik míg fogyasztható lesz, aztán ott van az hogy tudod miből készül és hogyan készül, gyakorlatilag mindent megtudhatsz róla csak azt nem, hogy milyen íze lesz…

A szerelem tüze és a főzés csak egy metafora, de úgy érzem fontos alapokat jelent a szerelem megértéséhez. Nincsenek jól bevált trükkök, leginkább a mentalitás a lényeg:

Time is… just time.